Kedd reggel egy embert lelőttek egy brüsszeli kávézóban, miután a belga rendőrség hajtóvadászatot indított egy férfi után, aki hétfő este két embert ölt meg a városban a Belgium–Svédország-labdarúgómérkőzés előtt, ami a szünetben, 1–1-es állásnál félbeszakadt. Az ügyészség megerősítette a lövöldözés tényét, de a gyanúsítottat hivatalosan még nem azonosították.
A belga média arról számolt be, hogy a Schaerbeekben lévő kávézóban lelőtt személy a feltételezett merénylő, akit Abdesalem Lassoued néven neveztek meg. Ez a kerület – ahol nagyszámú török, marokkói és tunéziai közösség él – volt a brüsszeli terrortámadással gyanúsított 45 éves tunéziai férfi lakóhelye.
Elsőként hivatalosan Annelies Verlinden, Belgium belügyminisztere erősítette meg, hogy egy gyanúsítottat „lelőttek”. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a semlegesített személynél talált fegyver nagyon hasonló volt ahhoz, mint amilyet a hétfő esti merényletben használtak. A politikus azt mondta, a meglőtt férfit az intenzív osztályon kezelik.
A De Standaard információi szerint a tegnap esti brüsszeli merénylet elkövetője nem sokkal 10:00 előtt belehalt a lőtt sérüléseibe a kórházban.
A fejlemény ellenére életben maradtak a fokozott biztonsági intézkedések Brüsszelben, teszi hozzá a belga kiadvány. Az intézkedéseket a nap folyamán újraértékelik, tették hozzá.
A kávézó közelében az 55-ös villamos vonalát lezárták, írta meg több belga lap. A presszó tulajdonosa testközelből élte át a rémisztő eseményeket.
„Felkeltem, mint mindennap, és 6:40-kor elindultam otthonról. Akkor még nagyon csendesek voltak az utcák. Aztán amikor 7:20-kor ki akartam nyitni a kávézót, hirtelen sok villogó fényt láttam odakint, és a villamos is megállt. Általában itt csend van, tíz éve nem tapasztaltam ilyet. A kávézó közelében egy iskola is van” – nyilatkozta a kávézó vezetője.
Brüsszelben a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget, és fokozott rendőri jelenlétet rendeltek el az utcákon, az embereket pedig arra figyelmeztették, hogy legyenek különösen éberek, és arra kérték őket, hogy csak akkor hagyják el az otthonukat, ha arra nyomós okuk van.
Egy amatőr felvételen egy narancssárga kabátos férfi volt látható, amint robogóval érkezik, és megáll a járdán. Ezután rálőtt két emberre, beviharzott egy épületbe, ahol újra közelről lőtt az emberekre.
A vérengzést végrehajtó kalasnyikovos férfi Allahnak ajánlotta a halálát. Abdessalam Lassoued 45 éves, tunéziai származású férfi, aki a Bild információi szerint illegális bevándorlóként érkezett az országba, menedékkérelmét még 2019-ben utasították el.
A férfi facebookos videóüzenetekben azt állította, hogy az ISIS, azaz az Iszlám Állam inspirálta, és azzal kérkedett, hogy megöli a hitetleneket, hogy „bosszút álljon a muszlimokért”. Emellett egy korábbi videójában megemlítette a napokban az Egyesült Államokban történt gyűlöletgyilkosságot is, amelynek áldozata egy hatéves palesztin kisfiú volt.
A támadás megrázta a belga fővárost, ahol a biztonsági fenyegetés mértékét 2-ről 4-re, a lehető legmagasabb szintre emelték, és arra kérték a lakosságot, hogy legyenek éberek, és ne utazzanak feleslegesen.
Svédország miniszterelnöke, Ulf Kristersson arról beszélt, hogy a halottakra és a hozzátartozóikra gondol, mint mondta, teljesen megdöbbentette a tragédia.
A belga miniszterelnök, Alexander De Croo brutális terrortámadásnak nevezte, míg a francia elnök, Emmanuel Macron szerint Európa egy újabb iszlamista támadás áldozata lett. „E gyáva támadás áldozataira gondolunk” – írta Macron az X-en, korábban Twitteren. „Osztozunk a gyászban belga és svéd barátainkkal.”
Hétfő este a belga ügyészség azt közölte, hogy nincs bizonyíték arra, hogy az izraeli és gázai konfliktushoz kapcsolódna.
A svéd miniszterelnök azonban arról is beszélt, hogy minden jel arra utal, hogy kifejezetten Svédországot, svéd állampolgárokat célzó terrortámadás történt hétfőn Brüsszelben, a két áldozattal kizárólag azért végeztek, mert svédek voltak.
Európa nem engedheti meg magának, hogy „naiv” legyen – mondta Kristersson keddi sajtótájékoztatóján. Kijelentette: Svédország közelmúltbeli történetében eddig még nem szembesültek ilyen súlyos fenyegetéssel, mint most. A svéd kormányfő szerint
a terroristák ránk akarnak ijeszteni, meghunyászkodásra és hallgatásra akarnak kényszeríteni, de ez nem fog nekik sikerülni.
Kristersson szorgalmazta, hogy az Európai Unió erősítse meg a határok ellenőrzését és fokozza a belső biztonsági intézkedéseket a brüsszeli támadást követően. A kormányfő hangoztatta, hogy az uniónak jobban kell védenie a határait, és biztosítania kell, hogy veszélyes elemek ne tartózkodhassanak illegálisan a területén.
Nagyobb biztonságra van szükség, nem lehetünk naivak
– fogalmazott.
Eric Van Duyse, a szövetségi ügyészség szóvivője szerint az elkövető szándékosan választott ki svéd állampolgárságú áldozatokat. A skandináv ország a közelmúltban az iszlamisták célkeresztjébe került a Korán-égetések miatt.
A svéd labdarúgó-válogatott már éjjel hazautazott, miután a szünetben félbeszakadt a belgák elleni hétfői Európa-bajnoki selejtezője Brüsszelben, írja az MTI.
A svéd SVT televízió beszámolója szerint Janne Andersson csapata egy charterjárattal hagyta el a belga fővárost. A vendégszurkolókat a stadionból a szállásukra kísérték a hatóságok, és arra kérték őket, hogy országuk zászlaját ne mutogassák nyilvános helyen. Ezzel együtt felajánlották nekik, hogy a hazaúton biztosítják számukra a biztonságos kijutást a repülőtérre.