Index Vakbarát Hírportál

Komoly problémát okozott több nemzetközi lapnál Izrael megítélése

2023. október 17., kedd 09:31

A BBC és a The Guardian is vizsgálatot indított több újságíró, valamint egy karikaturista miatt, akik az izraeli állásponttal nem összeegyeztethető bejegyzéseket osztottak meg. Van olyan szereplője már az ügynek, akit elbocsájtottak.

A BBC hat közel-keleti tudósítót levett a műsoráról, továbbá vizsgálatot indított a közösségi médiában megjelent, a Hamász Izrael elleni tevékenységét támogató bejegyzések miatt. A BBC News arab nyelvű riporterei által tweetelt vagy lájkolt posztok úgy tűntek, Palesztinát támogatják vagy Izrael álláspontját bírálják. A BBC hivatalosan nem rúgta ki a munkatársait, ugyanakkor a tevékenységüket felfüggesztették, amíg a vizsgálat nem zárul le.

Sürgősen kivizsgáljuk az ügyet. A szerkesztőségi és közösségimédia-irányelveink megsértésére vonatkozó állításokat a lehető legkomolyabban vesszük, amennyiben jogsértést tapasztalunk, akkor intézkedünk

– írták közleményükben, amit a Financial Times összegzett. A korábbi bejegyzéseket már levették, ám a beszámolók szerint az egyik riporternek tetszett többek között egy olyan üzenet, amelyben „szabadságharcosoknak” nevezték a Hamászt. Fontos részlet, hogy a médiumok megnevezték az újságírókat, így komoly aggodalom lett a biztonságuk miatt. Példának okáért: a BBC News arab nyelvű munkatársát Tel-Avivban a múlt héten izraeli rendőrök megállították és állítólag bántalmazták.

Más lapnál is áll a bál

Korábban már a brit kulturális miniszter felszólította a BBC-t, hogy vizsgálja felül a Hamásszal kapcsolatos politikát, mivel a kormánya terroristának minősítette a csoportot. A BBC erre úgy reagált, hogy a tudósításokban elmagyarázták, a Hamászt számos nyugati kormány – köztük az Egyesült Királyság is – terrorista szervezetként kezeli.

A The Guardiannél is kirobbant egy hasonló ügy: a lap nem hosszabbítja meg a karikaturistája, Steve Bell szerződését, akinek egy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt ábrázoló karikatúrát kellett visszavonnia. Bell panasszal élt az ügyben, mert szerinte lehetetlen már rajzolni ebben a témában úgy, hogy ne vádolnák meg antiszemitizmussal. A lap közleménye így szól:

Megszületett a döntés, nem hosszabbítjuk meg Steve Bell szerződését. A karikatúrái az elmúlt 40 évben fontos részét képezték a lapnak. Ezt köszönjük, és minden jót kívánunk neki.

A kritikák szerint – amit a Mandiner összegzett – a karikatúra Shakespeare A velencei kalmárjában szereplő zsidó uzsorásra, Shylockra utalt. Mint ismert, a szereplő Shakespeare művében azzal a kikötéssel adott pénzt, hogy ha nem kapja azt vissza később, kivághat egy darab húst az adós testéből. Az alábbi karikatúra okozott problémát:

Rovatok