Index Vakbarát Hírportál

Aljakszandr Lukasenka: Iránnak és Belarusznak össze kell tartania

2023. október 17., kedd 17:48

A nyugati államok arra használják a közel-keleti feszültséget, hogy Iránt rossz színben tüntessék fel – álltja Lukasenka, aki kedden Mohammad Mokhber iráni alelnökkel találkozott Minszkben. A két nemzet vélhetően még szorosabbra fűzi a kapcsolatát.

„Belarusznak és Iránnak szorosan együtt kell működnie a Nyugat támadásai ellen” – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök kedden, azon a minszki találkozón, ahol Mohammad Mokhber iráni alelnök egynapos látogatás tett. 

Az elnök egyúttal „barátságtalan országoknak” nevezte az Egyesült Államokat és más nyugati nemzeteket és azzal vádolta meg őket, hogy a véget nem érő közel-keleti feszültségeket Irán befeketítésére használják fel

 – hívta fel a figyelmet Politico.  

Lukasenka azt mondta, hogy a forrósodó világpolitikai helyzetben szorosabbra kell fűzni Belarusz és Irán kapcsolatát. 

A két ország már régóta diplomáciai kapcsolatot ápol egymással. Az év elején Lukasenka Teheránban tett látogatása során együttműködési megállapodást írt alá Ebrahim Raisi iráni elnökkel és az ország további vezetőivel.

Az államainkra gyakorolt nyomás példátlan

– mondta Lukasenka Mokhbernek Minszkben, hozzátéve, hogy Iránnak már komoly tapasztalata van az ellenállásban, ez a tapasztalat pedig Belarusznak is értékes lehet.

Mint ismert, Ukrajna és a nyugati országok szankciókkal sújtották Iránt és elítélik, amiért az folyamatos támogatásáról biztosította Oroszországot az ukrajnai háborúban:

többek között Shahed 136-os kamikaze drónokat szállít a Kremlnek, amelyekkel ukrán polgári célpontokat támadnak,

továbbá tanácsot ad Moszkvának a nemzetközi szankciók elkerüléséről.

Az egynapos látogatás eredményeként várhatóan egy új együttműködési megállapodási dokumentumot is aláírnak majd, hogy erősítsék a két nemzet közötti kapcsolatot. Mokhber fehéroroszországi látogatása során több belorusz állami vezetővel is találkozik, hogy kétoldalú megbeszéléseket tartsanak. 

Rovatok