A belarusz–lengyel határon fekvő település, Kuznica, aminek lakói első kézből ismerhették meg, milyen, ha a helyiek bevonása nélkül fentről döntenek a sorsukról: először a világháború utáni határrendezések, majd Aljakszandr Lukasenka hibridháborúja miatt került nehéz helyzetbe a település. A helyiek azonban nemcsak a belarusz hatóságok által szervezett migránsáradatot szenvedték meg, hanem annak gazdasági következményeit is. Az Index helyszíni riportrja a belarusz–lengyel határról.
Kuznica egy kis határ menti település a lengyel–belarusz határon. A legutóbbi, 2019-es hivatalos adatok szerint 1717 fő él itt, de ha tágabban értelmezzük, akkor is csak kicsivel több mint négyezres lélekszámú a településhez tartozó határ menti szakasz környéke.
Mint minden kistelepülésen, itt is ugyanazok a problémák jellemzőek: a fiatalok gyakran inkább elköltöznek munkalehetőségek híján, emiatt egyrészt elnéptelenedik, másrészt öregszik az itt élő társadalom, mivel sokan nyugdíjasként térnek vissza, hogy nyugodtabb környezetben éljenek – bár mindezektől függetlenül a fiatalok egy része hivatalosan továbbra is itt él, csak munka híján inkább külföldön próbál szerencsét, hogy aztán bizonyos időszakonként hazalátogasson.
A helyiek ennek ellenére barátságosak és optimisták, ugyanakkor a közelmúltban két esemény kavarta fel a településen élőket:
2021 novemberében két ízben is több ezren próbáltak a határon át illegálisan bejutni. Ezután először ideiglenesen, majd később határozatlan ideig lezárták a határátkelőhelyet.
Ez pedig rendkívül megnehezítette a helybeli cégek működését – kisboltok zártak be, szállítmányozó vállalkozások mentek tönkre, a vasúti átkelőhelyen pedig csak áruforgalom maradt, de a 2020-as belarusz elnökválasztás, majd a 2022 februárjában kitört ukrajnai háború miatt bevezetett szankciók eredményeként ezek száma is drasztikusan csökkent: a napi 10, hosszú vagonokból álló tehervonat helyett csak 3-4 közlekedik, változó hosszal.
A határzár előtt 24 órán belül hétezer ember és 300 jármű ment át ezen a határátkelőhelyen, de 2021 óta le van zárva
– erről Kataryzna Zdanowicz, a lengyel határőrség kuznicai térségében dolgozó szóvivője beszélt az Indexnek, aki többek között abba is beavatott, milyen volt a „csata” 2021 novemberében, amikor a belarusz hadsereg több ezer, többnyire Afganisztánból, Irakból és Szíriából beutaztatott bevándorlót egyszerűen „átlökött” a belarusz–lengyel határ közötti semleges területre.
Miután őket feltartóztatta a lengyel határőrség, sokáig Belarusz területére sem térhettek vissza – a belarusz határőrök és hadsereg egyszerűen azon a Belaruszhoz tartozó három kilométeres szakaszon hagyták őket, amit a belarusz hatóságok védelmi zónaként tartanak fent és ahova a hatóságok engedélye nélkül senki sem léphet be.
Így az első nap két és fél ezer, a második nap már 4 és fél ezer bevándorló rekedt a senkiföldjén élelem, gyógyszer és megfelelő szállás nélkül a fagyos időben. Az események óta 24 ember vesztette itt életét, akik vélhetően kihűltek.
Azóta Lengyelország a folyamatosan érezhető migrációs nyomás miatt egy jól felszerelt falat épített – az acélmonstrum mellett különböző szenzorok, érzékelők, drónok segítik az illegális határátlépők beazonosítását, hogy határsértés esetén a bialystoki központból riadoztassák a határőröket, akiknek a munkáját a rendőrség mellett az ide vezényelt katonák is segítik.
Hogy miként változott az illegális határátlépés az elmúlt időszakban, azt jól mutatja az elfogott próbálkozók száma. Míg 2019-ben mindössze 13 kísérlet volt a lengyel–belarusz határ ezen szakaszán, addigra 2020-ban már 120.
Azonban 2021-ben már több mint negyvenezren próbáltak illegálisan belépni a belarusz határon át Lengyelországba.
Ez annak köszönhető, hogy az uniós szankciók miatt a 2020-as elnökválasztás utáni tüntetéssorozatokat karhatalommal leverő belarusz diktátor, Aljakszandr Lukasenka több utazási ügynökséget nyitott Afrikában, Ázsiában és a Közel-Keleten, ahol busás pénzért cserébe bárki Minszkbe repülhetett, hogy onnan a belarusz hatóságok segítségével eljussanak a lengyel határra, hogy itt megpróbáljanak bejutni az Európai Unió területére.
Míg a nem veszélytelen utazásra vállalkozók a jobb élet reményében indultak útnak, Lukasenka egyszerűen csak feláldozható emberi fegyvernek nézte őket,
hogy így próbáljon Lengyelországnak és az Európai Uniónak borsot törni az orra alá, amiért a 2020-as elnökválasztás, majd 2021 májusában egy Athén–Vilnius között közlekedő Ryanair-járat illegális földre kényszerítése és Raman Prataszevics ellenzéki újságíró őrizetbe vétele után még súlyosabb szankciók érték országát.
Ráadásul a határon végül átjutó, majd a lengyel határőrség által elfogott illegális határátlépők eleinte azt se tudták, hogy hova érkeztek.
A kihallgatásokon azt állították, nekik azt ígérték, hogy az úti cél egy Németországhoz közeli hely, ahol az őket nagy örömmel váró németek majd busszal szállítják új lakóhelyeikre.
Ugyan később a senki földjén rekedteket Belaruszban elszállásolták, sokukat haza is szállították, de Lukasenkáék még továbbra is ezzel az embertelen módszerrel próbálják nehezíteni az unió működését, még ha azóta egy ilyen volumenű próbálkozás nem ismétlődött meg, és az egyenruhás belaruszok helyett kizárólag walkie talkie-s civileket látni a határ mentén. De mint arra a lengyel szóvivő emlékeztetett:
A határ mentén senki sem sétálhat a belarusz hatóságok tudta és engedélye nélkül.
Idén 21 ezer próbálkozás volt, miután Lukasenkáék egyszerűen 71 ország számára eltörölték a vízumkötelezettséget – a lengyel szóvivő szerint összesen 52 ország állampolgárai próbálkoztak illegális határátlépéssel idén.
Miközben a lezárt, a betonoszlopokkal, tankcsapdákkal felszerelt fizikai határ lengyel oldalán sétáltunk, egy belarusz határőr kipillantott a kis bódéjából, hogy megnézze, mi történik a határ lengyel oldalán, és miért sétálgat ott a nem gyakori látványosságnak számító 11 fős kis civil csoportunk.
– Szoktak egymásnak néha tisztelegni? – kérdeztem vendéglátóinktól.
– Most már inkább nem – válaszolta egy keserédes mosollyal az arcán a főparancsnok-helyettes.
Pedig mint kiderült, nem mindig volt ilyen fagyos a kapcsolat a belarusz és a lengyel határőrök között: miközben 2021 óta olykor még a telefont sem veszik fel a belaruszok, azelőtt nagyon sok formális és informális kapcsolatot ápoltak egymással.
Gyakoriak voltak a főparancsnokok közötti találkozók, de közös programjaik is voltak:
a lengyel és a belarusz határőrök litván kollegáikkal együtt évente szerveztek közös kajaktúrát, de ezenkívül is barátkoztak egymással.
A közös munka is gördülékenyen ment, ha például egy olyan bicikliversenyt kellett biztosítani, ami áthaladt a határon. Mint Kataryzna Zdanowicz szóvivő a kérdésemre leírta, a belarusz és lengyel határőrök úgy tekintettek a határvédelemre, hogy az közös feladat, ahol egymást segítve dolgoznak a közös célért, a biztonságos és gördülékeny átkelésért, a határ biztosításáért.
Ezért sem értjük, hogy miért mehettek bele ebbe az egészbe
– fogalmazott Zdanowicz, aki azt is elárulta, hogy most már formális kapcsolatokat sem ápolnak.
Jó esetben felveszik a telefont, de néha még arra sem hajlandóak – mondta, majd hozzátette, legutóbb akkor keresték a belaruszokat, amikor észrevették, hogy a belarusz oldalon ég a Białowieża-erdő. Azonban hiába csörgött a telefon, arra csak sokadik próbálkozásra érkezett válasz, akkor is egy odavetett da-val [igen] zárva rövidre a beszélgetést.
Pedig nem kizárólag a két ország határőrei barátkoztak egymással, hanem a közeli települések vezetői, sőt, a közelben élők is gyakran jártak át egyik országból a másikba.
Minderről már Kuznica település polgármestere, Pawel Miklasz beszélt az Indexnek, aki személyes történetén keresztül abba is beavatott minket, mit jelent a határzár az innenső és túlsó oldalon élőknek.
1944 júliusában húzták meg a határt. A mi régiónkat az újonnan létesült határral kettéosztották. Egészen Grodnóig nagyon sok lengyel él, a régió 55 lengyel településéből 25 a határ túloldalára került
– fogalmazott a polgármester, majd elmesélte: a második világháborút követő határrendezésig Kuznica Lengyelország közepének számított, és amikor édesapját 1943-ban Németországba hurcolták, onnan szabadulva a családból egyedüliként a határ belarusz oldalára került vissza 1945-ben, és csak harminc évvel később engedték vissza családjához Lengyelországba.
Ugyanakkor a Szovjetunió felbomlásával és az 1989-es lengyel rendszerváltás után végre megnyíltak a határok, ami a lengyel családok újraegyesítése mellett a két ország határ menti településein élő vezetők és emberek közötti kapcsolatok előtt is megnyitotta az utat.
A helyiek jól kijöttek egymással, függetlenül attól, hogy lengyelek voltak vagy belaruszok, katolikusok vagy ortodoxok. Ráadásul mint arra Miklasz emlékeztetett, komoly céljaik is voltak a vezetőknek, amíg a 2021-es események miatt a határt ismét le nem zárták.
A lengyel Kuznica és a belarusz Bereza között testvérvárosi együttműködés volt, még közösen pályáztak uniós támogatásokra is, hogy a két település szennyvíztisztítóit uniós segítséggel modernizálják. A pályázatot el is nyerték, az első körben 350 ezer eurónyi támogatást el is juttattak a belarusz településnek, azonban a projektet a 2021-es események kettévágták, ami után a belarusz városvezetés egyszerűen nem reagált a lengyel megkeresésekre, pedig Miklasz elmondta: többször is keresték őket.
De más terveket is szőttek a testvérvárosi rangba kerülő települések: céljuk volt, hogy évente pár hetet a kisiskolások a másik településen töltsenek, de ezenkívül több kulturális programot is szerveztek volna, hogy erősítsék a két település és a két nemzet közötti kapcsolatokat.
Jó emberek laknak ott a határ túlsó oldalán, ez egy nagyon jó nemzet, jó fej, egyszerű emberekkel – csak a hatalom olyan, amilyen. Az emberek szegények, de mégis mindent meg tudnak osztani másokkal
– fogalmazott, majd hozzátette: szerinte egyértelműen a legfelsőbb szinten, azaz Lukasenka közvetlen környezetéből érkezett a belaruszok felé a parancs, hogy tovább nem léphetnek kapcsolatba velük. Bár a polgármester név szerint egyszer sem említette nevén a belarusz elnököt, mindig úgy fogalmazott, hogy minden rossz forrása „a hatalom, amely a belarusz kormányt uralja”, utalva erősen Lukasenka elnyomó, vasmarokkal fogó országvezetésére.
Elmondása szerint a helyiek nem is neheztelnek a belaruszokra – a településen közel kétszázan élnek, de őket nem ellenségként kezelik, hanem helyiként, és a katolikusok és az ortodoxok gyakran egymás ünnepségeit, miséit is látogatják.
Azonban a határzár sokaknak megnehezíti az életét: mint mondta, a mai napig sok lengyel él a határ túloldalán, akiknek az anyanyelvű iskoláit bezárták, de a nehézségek ellenére nyelvüket használják és hagyományaikat továbbra is követik. Viszont a családok, akiket elválaszt a határ, ritkán találkozhatnak egymással, és akkor is csak Litvánián keresztül tudnak egymáshoz eljutni.
De a Lengyelországban élők sincsenek könnyű helyzetben: mint emlékeztet, az események óta több cég csődbe ment, a fuvarozással vagy kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások száma az áruforgalom radikális csökkenése miatt leépült, így a fiatal helyieknek a legtöbb munkalehetőséget a határőrség, a rendőrség vagy az iskolák nyújtják – a település lakói a határ lezárása miatt most egy nagyon nehéz időszakot élnek át.
Ugyanakkor megjelent egy új, meglehetősen érdekes vállalkozói réteg: határ menti belaruszok a településen jegyeztek be internetes cégeket,
akik a szankciókat úgy játsszák ki, hogy Lengyelországba rendelnek termékeket, amiket aztán a kuznicai határ helyett más, még nyitott határátkelőkön keresztül juttatnak el Belaruszba – magánemberként ugyanis az unióban megvásárolt termékekre nem vonatkoznak a szankciók, így sokan ily módon kerülik ki az országra kivetett szankciókat.
Pawel Miklasz ugyanakkor reménykedik, hogy a jövőben megváltozhat minden és újra megnyílhat a határ. Mint mondta, ők többször is lobbiztak a varsói kormánynál, hogy nyissák újra meg a határátkelőt, és egyszer már készen is álltak a nagy nyitásra, de akkor azonban a belarusz oldal ismét „támadott a migránsáradattal, ami nem normális” – fogalmazott. Elmondta azt is, a határkerítés felépítése óta a helyiek nyugodtabbak – igaz, 2021 óta nem is próbálnak egyszerre ezrek áttörni a határon.
A polgármesternek elég sarkalatos véleménye van a belarusz hatalomról, amiről mindig indulatosan beszélt, amikor szóba került.
Nem normális, amit a belarusz hatalom csinál. Mennek, toboroznak szegény országokból, akik gyakran eladják mindenüket, eladósodnak, hogy megpróbáljanak idejönni
– fogalmazott, miközben a lengyel határőrök azt árulták el lapunk kérdésére, hogy a Belaruszon keresztüli útvonal nagyjából tízezer euróba, azaz jelenlegi árfolyamon körülbelül 3,8 millió forintba kerülhet. Ára részben amiatt drágább, mert ellentétben a Földközi-tengeren keresztül menő útvonalakkal, ez biztonságosabb, ugyanakkor kizárólag fizikailag fitt emberek tudnak a határ menti csapdákon és berendezéseken túljutni.
Ugyanakkor Miklasz reménykedik abban, hogy a jövő derűsebb lehet. Mint mondta, nemegyszer zárták már le itt a határt, de mint fogalmazott „ilyenkor valamennyi ideig lezárták, majd megnyitották”. Viszont a mostani, 2021-től tartó időszak nagyon nehéz.
De reméljük, hogy hamarosan, idővel ez megoldódik. Egyszer majd megváltozik a hatalom és minden rendbe jön. Senki sem örökös vezér
– utalt Lukasenkára, majd gondolatát azzal zárta: a 2021-es eseményeket, majd annak következményeit, „mindezt a piszkos politika okozta”, nem pedig a szerinte kedves, egyszerű belarusz emberek – ezért ő kizárólag a belarusz hatalomra neheztel, mert a feszültséget kizárólag ők gerjesztik.
A riport a Waclaw Felczak Lengyel–Magyar Együttműködési Intézet által szervezett tanulmányút keretében készült.
(Borítókép: Menekültek a belarusz–lengyel határon 2021. novemberben. Fotó: Leonid Shcheglov / AFP)