Index Vakbarát Hírportál

Pofátlan méreteket öltött a kínai kémkedés az Egyesült Királyságban

2023. október 22., vasárnap 08:49

Több mint húszezer britet környékeztek meg online és titokban a kínai kémek. Ez egy újabb figyelmeztetés a szigetországi vállalkozások tízezreinek, hogy innovációik veszélybe kerültek, bármikor ellophatják őket.

Az ijesztő adatokat a brit belbiztonság, az MI5 vezetője tette közzé az amerikai, brit, ausztrál, kanadai és új-zélandi biztonsági ügynökségeket tömörítő Five Eyes, Öt Szem szövetség példa nélküli nyilvános megjelenésén. Azért választották a publikus szereplést, hogy figyelmeztessenek a kereskedelmi titkok Kína által elorozásának következményeire.

A találkozó helyszíne a Szilícium-völgy szívében fekvő, kaliforniai Stanford Egyetem volt. A közzétett nyilatkozatban, illetve a vállalkozókkal és befektetőkkel rendezett zárt megbeszélésen egyaránt a biztonsági vezetők arra hívták fel a figyelmet, hogy az élvonalbeli kutatások eredményeit egyszerűen ellopják.

„Epikus léptékű, tartós kampánynak vagyunk tanúi” – nyilatkozta Ken McCallum, az MI5 főnöke a BBC-nek.

Nemrégiben konkrét esetre derült fény, miként próbálhatta Kína érdekében befolyásolni a törvénykezést az a két brit férfi, akit kémkedéssel gyanúsítanak. Mindketten a brit törvényhozás, a Westminster épületében dolgoztak – Kína szolgálatában, ugyanis a kínai cégeket hátrányosan érintő törvényjavaslatokat kísérelték meg „felhígítani”.

A botrány akkora vihart kavart, hogy a kínai befolyásolási próbálkozást Rishi Sunak brit miniszterelnök számonkérte kínai kollégájától, Li Csiangtól.

Kis és kezdő vállalkozásoktól lopnak

Korábban az MI5 arra fókuszált, hogy a kormányzati titkokat óvja meg a külföldi kémektől. Most azonban gerjed a félelem, hogy az innovációt gyakran kis cégektől, induló vállalkozásoktól és kutatóktól lopják el, akiket soha korábban nem aggasztott a biztonság.

A technológia élvonalában dolgozók iránt akkor is érdeklődik a geopolitika, ha magukat a kutatókat hidegen hagyja a geopolitika

– magyarázta McCallum.

Az MI5 több tízezer brit vállalkozást próbál figyelmeztetni a potenciális veszélyre, és ezt csak egyetlen módon teheti meg: ha a korábbi gyakorlattól eltérően vállalja a nyilvános szereplést.

Feltételezett kínai ügynökök több mint húszezer britet környékeztek meg a szakmai LinkedIn hálózatban azzal a szándékkal, hogy bizalmas információkat szolgáltassanak.

A megfigyeltek száma megkétszereződött a korábbi időszakhoz képest – állapította meg az MI5.

A LinkedIn egyébként éppen két éve – a pekingi kormány cenzúraköveteléseinek eleget téve – kivonult a kínai piacról. A jog- és cégtulajdonos Microsoft azzal indokolta döntését, hogy az amerikai közösségi hálók közül utolsóként távozó LinkedIn működését olyan feltételekhez kötötték a kínai hatóságok, amelyeket már nem tud vagy nem akar teljesíteni a vállalat.

Megpróbálták megkerülni az átvilágítást

Tavaly az MI5 látókörébe több mint húsz olyan eset került, amikor kínai vállalatok – befektetések vagy más eszközök révén – fontolóra vették vagy már aktívan megkíséreltek hozzáférni a brit cégek és egyetemek által kifejlesztett technológiához. A kínai állam szerepét ilyenkor általában szövevényes kínai céghálókkal álcázzák. Ezek közé tartozott az a legkevesebb két kínai vállalat, amely megpróbálta megkerülni a brit törvények által előírt átvilágítást.

Egy harmadik kínai cég nagy valószínűséggel kutatási adatokat lopott egy kiváló brit egyetemről.

Olyan próbálkozások is voltak, hogy aláássák az irányítási és szabályozói ellenőrzéseket vezető brit intézményekben egyetlen céllal: az élvonalbeli kutatások befolyásolásáért vagy a kutatási eredmények megszerzéséért.

Az MI5 szövetségeseivel meghiúsította egy olyan, érzékeny brit technológiai cég kínai felvásárlását, amely az Egyesült Királyság katonai ellátásához és más nagy nyugati kereskedelmi vállalatok ellátási láncaihoz kapcsolódik.

Kína rendületlenül tagadja a kémkedéssel és jogsértésekkel kapcsolatos vádakat.

A mesterséges intelligencia és a politika

Az élvonalbeli területeken, például a mesterséges intelligencia terén a kutatások ellopásának következményei nemcsak egy vállalat jövedelmezőségét, hanem a nyugati országok jövőjét is befolyásolják – figyelmeztetett az MI5 vezetője.

„Ezek a technológiák egy történelmi pillanatban születnek, hisz gyökeresen kezdik megváltoztatni a világunkat” – hangoztatta Ken McCallum, és hozzátette: köztudott, hogy a tekintélyelvű államok azokra a lehetőségekre összpontosítanak, amelyeket ezek a technológiák kínálnak fel számukra.

A mesterséges intelligencia ugyanis lehetőséget teremt arra, hogy bárki az eddiginél sokkal hatékonyabban avatkozzon be a politikába.

A Kínával kapcsolatos aggodalmakat az Öt Szem szövetség többi tagja is osztotta.

Kína nemzeti stratégiájának központi eleme a gazdasági kémkedés, mások munkájának és ötleteinek ellopása. A kémkedés mind az öt országban az újítók rovására történik

– mondta például az FBI igazgatója. Chris Wray felidézte, hogy jelenleg több mint kétezer FBI-nyomozás kötődik Kínához. Szervezete gyakorlatilag 12 óránként indít új vizsgálatot.

„Minden nemzet kémkedik” – ismerte el az ausztrál biztonsági szolgálat vezetője, de Mike Burgess szerint kínai hozzáállás messze túlmutat a hagyományos kémkedésen.

(Borítókép: Az MI5 londoni székháza. Fotó: Alex Segre / UCG / Universal Images Group / Getty Images)

Rovatok