Index Vakbarát Hírportál

Kövér László: A politikai elit, amelyik tőlünk nyugatabbra van, minőségileg minősíthetetlen

2023. október 24., kedd 11:16

A szuverenitás, az önrendelkezés az a képességünk, hogy a saját magunk életét meghatározó kérdésekről önállóan, külső behatás, külső kényszer nélkül dönthessünk – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke az október 23-i nemzeti ünnepünk alkalmából a Hír TV-nek adott interjújában. Szerinte az európai birodalom megszületése egyben a halálát is jelenteni fogja.

Kövér László úgy látja, az elmúlt 550 évünk a szuverenitásunk védelméről szólt, de továbbra is arról szól szerinte, így hasonló szövetségesekre van szükségünk. Kövér László elmondta, jelenleg önkéntesen vállalt szövetségi rendszeren belül vagyunk szuverének, ugyanakkor hozzátette:

az Európai Unió és újabban a NATO is kezd úgy viselkedni, mintha az EU és a NATO nem egy egyenrangú partneri gyülekezet, hanem mintha egy új birodalom lenne, amelyben a birodalmi központ időről időre megpróbálja szűkíteni a tagállamok mozgásterét, hogy előbb vagy utóbb tartományokká degradálja ezeket.

Sőt, a házelnök még ennél is tovább ment: az Európai Unió szerinte előrehaladott fázisában van, az európai tagállamok jelentős részének a politikai elitje ebben a hasznos idióták szerepét tölti be, tehát nem tudja, hogy mit cselekszik, ami sajnos ennél súlyosabb, hogy egy olyan elitnek a korrupt összetevője, része, amelyiknek tulajdonképpen ez az érdeke, ők majd a majdani birodalmi központnak lesznek az elitje – mutatott rá a Hír TV műsorában.

Magyarország azonban ragaszkodik szuverenitásához egy közösségen belül is.

Kiemelte,

ma Európában kevés olyan ország van, amely a szuverenitása érdekében fel tud vagy fel mer szólalni. […] Mi elég nagyok vagyunk ahhoz, hogy úgy érezzük, mindent nem nyelünk le, viszont nem vagyunk elég nagyok ahhoz, hogy partnerek nélkül tudjuk érvényesíteni a magunk álláspontját, tehát elementáris szükségünk van arra, hogy a közép- és kelet-európai országok politikai osztályai ne korrumpálódjanak bele egy ilyen nyugati elitbe. […] Csak együtt vagyunk képesek a szabadságunkat, a szuverenitásunkat megőrizni, külön-külön csak egy periférikus, lesajnált állam maradunk

– fogalmazott Kövér.

Szerinte mindegy, hogy mit mondanak Brüsszelben, Magyarország nem lesz bevándorlóország, az jöhet be Magyarországra, akit „mi beengedünk”.

Az a politikai elit, amelyik tőlünk nyugatabbra van, minőségileg minősíthetetlen, semmi olyan komoly projektje nincs, amivel meg tudná menteni Európát

– mondta.

A házelnök úgy véli, nem lehet a népek önazonosulását és kultúráját egyszerűen megszüntetni, azoknak lennie kell, vagyis 

az európai birodalom megszületése egyben a halálát is jelenteni fogja.

De azért ezt jó lenne elkerülni szerinte.

Rovatok