Index Vakbarát Hírportál

Minszkbe hívta Orbán Viktort a belorusz elnök

2023. október 26., csütörtök 20:45

Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök meghívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt Minszkbe, miután október 26-án Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt – értesült a BelTA belorusz hírügynökség.

A tájékoztatás szerint Lukasenka azt mondta, az utóbbi időben megromlottak a magyar–belorusz kétoldali kapcsolatok, rajtuk kívül álló okok miatt, de „ha a magyaroknak és a magyar vezetésnek van olyan kívánsága, hogy Beloruszban dolgozzanak, akkor szívesen fogadjuk az Önök vállalkozásait, cégeit, és a legkedvezőbb feltételeket teremtjük meg a munkához” – mondta az államfő.

Aljakszandr Lukasenka jókívánságait küldte Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek is. 

Nehéz, szinte lehetetlen most oda utaznunk. De bármikor átjöhet hozzánk. Komoly dolgokról fogunk beszélni. Azt hiszem, hasznos lesz

– tette hozzá az elnök.

Az államfő köszönetet mondott a magyar félnek a humanitárius ügyekben való együttműködésért is.

„A labdarúgóinknak, sportolóinknak lehetőségük van arra, hogy Magyarországon vegyenek részt versenyeken, játsszák a hazai mérkőzéseiket. Mint láthatják, megtaláljuk a kiutat. A sportolókra, különösen a paralimpikonokra és a fogyatékkal élőkre nyomást gyakorolni nagyon helytelen. Jó, hogy Magyarország ezt megérti” – mondta Lukasenka.

A belorusz elnök végül háláját fejezte ki Magyarországnak, és hozzátette, majd eljön az idő, amikor Minszk képes lesz „a Belorusszal szembeni jó politikájukért a megfelelő módon válaszolni”.

Rovatok