Index Vakbarát Hírportál

Amerika megdöbbent, gyászol és keresi a lewistoni tömeggyilkost

2023. október 26., csütörtök 17:40

Legalább 18 ember meghalt a szerdai lövöldözésben a Maine állambeli Lewistonban, további 13 megsebesült – jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Janet Mills kormányzó.

„Ez a város nem érdemelte meg ezt a szörnyű támadást” – mondta Janet Mills, Maine állam kormányzója. Mills úgy fogalmazott, hogy az egész állam Lewiston városával van, és gyászol a szerdai tömeggyilkosságok után.

A kormányzó kiemelte, hogy a mindössze 1,3 millió lakosú állam „régóta az ország egyik legbiztonságosabb államaként ismert”.

Maine minden lakosa osztozik azoknak a családoknak a gyászában, akik tegnap este elvesztették szeretteiket. Szeretteinket: normális embereket, akiket megöltek vagy megsebesítettek, miközben egy munkanap után kikapcsolódtak, vagy miközben családjukkal és barátaikkal töltötték az időt, társaságban voltak

– fogalmazott.

Hozzátette, hogy a hatóságok még mindig keresik a gyanúsított Robert Cardot, és mivel a férfi fel van fegyverkezve, veszélyesnek számít. Továbbá arra kérik Lewiston lakosait, hogy ha látják valahol a gyanúsítottat „semmilyen körülmények között ne közelítsenek hozzá”, hanem hívják a 911-et. 

William G. Ross, az állami rendőrség egyik tisztviselője elmondta, hogy a szerda esti támadásban hét ember halt meg a Schemengees étteremben, és további nyolc ember a Sparetime Recreation bowlingpályán. Mint mondta, tíz áldozatot még azonosítaniuk kell. Hangsúlyozta, hogy folyamatban van a nyomozás, és Robert Card ellen nyolcrendbeli gyilkosság miatt elfogatóparancsot adtak ki.

Az FBI szóvivője szerint csapata „együtt dolgozik azokkal, akiket ez a tragédia érintett” és arra kérik a lakosságot, hogy „maradjanak éberek, és amennyiben bármilyen információval rendelkeznek, azonnal jelentkezzenek”.

Az FBI éjjel-nappal dolgozni fog, hogy választ kapjon a kérdésekre, amelyeket ez a közösség megérdemel

– tette hozzá.

A rendőrség munkatársa azt is elárulta, hogy a rendőrségre október 25-én este 18 óra 56 perckor érkezett a jelentés, miszerint Lewistonban egy fegyveres lövöldözik a Sparetime Recreation bowlingpályán. Majd 19 óra 08 perckor pedig újabb lövöldözésről értesültek, amelynek helyszíne a Schemengees étterem volt. 

(Borítókép: Janet Mills 2023. október 26-án. Fotó: Scott Eisen / Getty Images)

Rovatok