Index Vakbarát Hírportál

Japánban már nem kötelező sterilizációs műtéten átesniük azoknak, akik megváltoztatnák nemüket

2023. október 26., csütörtök 09:11

Már nem kell sterilizációs műtéten átesnie annak, aki hivatalosan is megváltoztatná a nemét. Több nemzetközi szervezet, köztük az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szerint a követelmény diszkriminatív volt és sértette az emberi jogokat. A jogvédő csoportok azonban továbbra is elégedetlenek, ugyanis nem értenek egyet a bíróság azon döntésével, mely szerint a nemi szervek átalakítása kötelező.

Japán legfelsőbb bírósága alkotmányellenesnek ítélte azt a törvényi rendelkezést, amely szerint azoknak, akik megváltoztatnák nemüket, többek között egy sterilizációs műtéten is át kell esniük – írta az NBC News.

A rendelkezés ellen korábban több nemzetközi szervezet is tiltakozott, köztük az Emberi Jogok Európai Bírósága, a Transznemű Egészségügyi Világszövetség és az ENSZ szakértői is. Mint mondták, a követelmény diszkriminatív és sérti az emberi jogokat.

A jogvédő csoportok üdvözölték a mérföldkőnek számító ítéletet, azonban csalódottak is. A bírák ugyanis egy külön záradék kidolgozását is előírták, amely szerint 

a nemüket megváltoztatóknak a nemi szerveiket is át kell alakítaniuk úgy, hogy az ellenkező neműekéhez hasonlítson.

„Ez a döntés nagyon váratlanul ért és nagyon meglepett” – mondta két aktivista, akik fellebbeztek a döntés ellen. Ügyvédjeik azzal érveltek, hogy a követelmény sérti ügyfeleik alkotmányos jogát a megkülönböztetés nélküli élethez, ráadásul a műtét ezen része jelentős fizikai fájdalmat és anyagi terhet jelent a transzneműek számára.

Hiroshi Moriya kabinetfőtitkár-helyettes az ügy kapcsán úgy nyilatkozott, a kormány alaposan megvizsgálja a döntést, és hamarosan reagál is rá.

Rovatok