Index Vakbarát Hírportál

Lehetetlen küldetésre indulnak az izraeli erők, a feladat megoldhatatlannak tűnik

2023. október 28., szombat 17:18

Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint Izrael még nem indította el teljes körű szárazföldi invázióját. A szakértő úgy véli, hogy az Izraeli Védelmi Erőknek (IDF) nem lesz könnyű megállapítania, ki a civil, és ki a terrorista. A háború előrehaladtával Izraelnek egy észak felől érkező támadásra, a Hezbollah belépésére is fel kell készülnie.

„A felvételek és az izraeli erők kommunikációja alapján ez még mindig nem a nagy szárazföldi támadás, hanem egy pár ezer katonával végrehajtott kisebb hadművelet, amely nem a sűrűn lakott területeket célozza” – mondta az Indexnek Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.

A felvételek alapján mezőgazdasági és pusztás területeken mozognak az izraeli erők. Hivatalosan nincsenek izraeli veszteségek, ami szintén arra utal, hogy még nem kezdődött el a teljes körű szárazföldi művelet. 

A sűrűn beépített és a Hamász által kellőképpen aláaknázott és egyéb csapdákkal gazdagon megtűzdelt területekre egyelőre nem mentek be az izraeli csapatok

– tette hozzá Kaiser Ferenc. Az izraeli hadsereg ismételten felszólította a Gázai övezet északi részén élőket, hogy vonuljanak a térség déli részére. A Hamász mindeközben abban érdekelt, hogy a lehető legtöbb civil maradjon a területen, mert így élő pajzsként tudják őket használni, és meg tudják védeni saját infrastruktúrájuk, a laktanyáik, lőszerraktáraik és föld alatti alagútrendszerük maradékait.

Kaiser Ferenc szerint a menekülő civilek helyzete korántsem egyszerű, mert az egyébként is sűrűn lakott terület déli része már túlzsúfolttá vált. Izrael, miközben fel akarja számolni a terrorszervezetet, minimalizálni akarja a civil áldozatok számát, de a valódi probléma, hogy a civileknek nincs hova menniük. Az összeomló infrastruktúra miatt ugyanis alig lehet közlekedni a térségben.

Hogyan lehet megállapítani, ki a civil, és ki a terrorista? 

Kaiser Ferenc szerint rendkívül nehéz megállapítani, ki tartozik a Hamászhoz, és ki nem. 

Az, hogy valaki civilnek néz ki, az iszlám világban nem jelenti azt, hogy nincs nála fegyver, vagy nincs rajta robbanóöv vagy robbanómellény, amivel terrorcselekményt tud végrehajtani. A Hamász tudatosan használja élő pajzsként a polgári lakosságot, ez az állítás nem túlzás. Gondoljunk bele abba, hogy az övezet legnagyobb kórháza alatt van berendezve a Hamász parancsnoksága, ahonnan az utasítások többségét küldik. Egyes források szerint a budapesti metróhálózat hosszának többszörösét teszi ki a Gáza alatti alagútrendszer

– mondta az NKE docense, hozzátéve, hogy a Hamász felszámolásához az izraeli erőknek ebbe az alagútrendszerbe kell behatolniuk. 

„Le kell menniük, vagy az összeset be kell robbantaniuk. De vannak olyan alagutak, ahová a civilek menekültek a bombázások elől. Ha szisztematikusan szétlövök és szétbombázok mindent, akkor relatíve kis veszteségeket szenved az izraeli haderő, csak közben több ezer civil áldozattal jár egy ilyen művelet” – mondta.

A Hamász vezette egészségügyi minisztérium szerint már több mint hétezer civil áldozata van a háborúnak, de ezt nem kell készpénznek vennünk.

Kaiser Ferenc szerint a valós szám a fele lehet a megadottnak.

Ha megindul a teljes körű szárazföldi invázió, tízezrek is áldozatul eshetnek a harcoknak, a Gázai övezet népességének fele pedig még be sem töltötte 18. életévét. Izrael 300 ezer katonát mozgósított, a haderő létszáma 450 ezer körül lehet. Ebből 200-250 ezer katonát vethetnek majd be Gázában. Egy ekkora erő képes lehet a Gázai övezet elpusztítására.

Megoldhatatlan feladat, hogy ez a pusztítás csak a Hamász vezetőit és tagjait érintse

– mondta Kaiser Ferenc.

Izrael megteheti, hogy nem vonul be Gázába? 

„Izrael bármit megtehet. Tisztán kell látnunk. Mi történik akkor, ha sikerül felszámolni a Hamászt? Az Iszlám Dzsiháddal jobban járnak?” – teszi fel a kérdést a szakember, aki szerint a nyomor, a kilátástalanság és az elkeseredés végül terroristák újabb nemzedékét termeli ki. 

Azoknak a gyerekeknek egy része, akik most rettegnek, éheznek, szomjaznak, és, mondjuk, most 8-10 évesek, később terroristává válhatnak. Mind a két oldal lépései újratermelik ezt a kilátástalan helyzetet. Egészen egyszerűen a Gázai övezetet csak úgy lehetne biztonságossá tenni, ha mindenkivel végeznek. Izrael gyakorlatilag felszámolná, úgymond, a biztonsági kockázatot, tehát a terrorizmussal meg a radikális mozgalmakkal szembeni fenyegetettség vagy a mozgalmak jelentette fenyegetettség csökkenne, de a nemzetközi kapcsolatait tönkretenné, miközben az egész iszlám világ Izrael elpusztítását, a zsidók vérét akarná

– mondta, hozzátéve, hogy a Hamász terrortámadásáig úgy tűnt, Izrael viszonya normalizálódik az iszlám országokkal, de jött a terrortámadás, amit Irán támogathatott. „A jelenlegi helyzet nyertese Irán.”

Kaiser Ferenc szerint esélyes, hogy új front nyílik északon a háborúban, és a Hezbollah – amely még nem döntött erről – is belépjen a háborúba. Úgy véli, hogy Irán nem fog belépni a háborúba, mert tudja, mire számíthatna Izraeltől és az Egyesült Államoktól, ezért továbbra is a különböző terrorszervezetek és milíciák támogatásával akarja gyengíteni a zsidó államot. 

Az Index figyelemmel kíséri az Izrael és a Hamász közötti háborút, a legfontosabb történésekről pedig percről percre frissülő tudósításunkban számolunk be.

(Borítókép: Izraeli tankok és katonák vonulnak a gázai határ közelében 2023. október 28-án. Fotó: Dan Kitwood / Getty Images)

Rovatok