Index Vakbarát Hírportál

Az utas kiszolgáltatott helyzetben van, ha a pilóta öngyilkos akar lenni

2023. október 29., vasárnap 14:10

Pszichés zavarai lehettek annak az amerikai pilótának, aki a minap majdnem emberek életét oltotta ki azzal, hogy repülés közben megszakította a hajtóművek üzemanyag-ellátását. Kollégái hiúsították meg a tragédiát. Más utasok nem voltak ennyire szerencsések. A mai repülőszerencsétlenségek nagy hányadát az öngyilkos pilóták okozzák.

A hatóságok nem terrorcselekményként vagy ideológiai indíttatású erőszakként kezelik az Alaska Airlines szolgálaton kívüli pilótájának esetét – jelentette a CNN. Valószínűleg „meghibbant” – ez sejthető abból, hogy a bíróság elrendelte Joseph Emerson elmeállapotának felmérését.

Ennek ellenére 83 rendbeli gyilkossági kísérlettel vádolják, mert repülőmagasságon próbálta leállítani az utasszállító hajtóműveit. A 44 éves férfi a pilótafülkében lévő, a személyzetnek fenntartott úgynevezett ugróülésben utazott, és menet közben meghúzta a tűzoltó készülék fogantyúit, ezzel pedig elzárta a hajtóművek üzemanyag-ellátását.

Csak a kapitány és az első tiszt lélekjelenlétének és azonnali reagálásának köszönhető, hogy nem következett be katasztrófa. Emerson nem tanúsított ellenállást, amikor lefogták.

A pilóták megszakították az utazást, és a legközelebbi alkalmas reptéren landoltak, ahol már rendőrök várták a zavarodott szabotőrt. Az utasok zöme semmit sem vett észre a kibontakozó tragédiából.

Egy átfogó vizsgálatból már korábban kiderült, hogy a repülőszerencsétlenségek nagy hányadát az öngyilkos pilóták okozzák. A gépek egyre megbízhatóbbá válnak, így napjainkban már csak egy a tízmillióhoz annak az esélye, hogy egy utas légi balesetben veszítse életét. A pilóták öngyilkosságának tulajdonított katasztrófák száma azonban megfordította a tendenciát.

A rendszeres orvosi vizsgálat sem előzheti meg a bajt, a pilóták ugyanis nem szívesen vallják be mentális problémáikat, attól tartva, hogy elveszítik a megélhetésüket. Emerson például a múlt hónapban esett át a kötelező orvosi vizsgálaton, ami negyven év felett hathavonta kötelező. A vizsgálaton nem bukott el.

Kamikaze pilóták

Az első öngyilkos pilótáknak nem kellett orvosi vizsgálaton átesniük ahhoz, hogy bevetésen vegyenek részt. A japán flotta egyik admirálisa reményvesztett fiatalok közül toborozta a második világháborúban az „isteni szél”-nek, kamikazénak nevezett újoncokat, akik gépeikkel az ellenség hajóiba becsapódva hajtották végre öngyilkos küldetésüket. Ők azonban nem szállítottak utasokat.

Tőlük eltérően 2015-ben Andreas Lubitz, a Germanwings másodpilótája a fedélzeten tartózkodó százötven ember életével nem törődve nyílegyenesen a francia Alpok egyik hegyoldalának vezette a 9525-ös járatot. Azt a pillanatot használta ki, amikor a kapitány elhagyta a pilótafülkét. Magára zárta az ajtót, és a hosszas dörömbölésre sem engedte vissza a társát.

Mindez a  feketedoboz hangfelvételéből derült csak ki utólag.

Lubitzot egyébként depressziós tünetei és öngyilkossági hajlama miatt kezelték korábban – a jelek szerint sikertelenül. A katasztrófát senki sem élte túl.

A Germanwings tragédiája kísértetiesen emlékeztetett az EgyptAir 990-es járatának 1999. október végén bekövetkezett katasztrófájára. Miután a kapitány rövid időre távozott a kabinból, az első tiszt kikapcsolta a robotpilótát és a hajtóműveket, majd mormolva Allahhoz fohászkodott. A gép, 217 emberrel a fedélzetén, pörögve zuhant az Atlanti-óceánba a nemzetközi vizeken. Az amerikai nyomozók szerint a másodpilóta így követett el öngyilkosságot.

A depresszió következményei

Az első ilyen háború utáni esetet még a Szovjetunióban jegyezték fel 1972-ben. Timofej Sovkunov nem tudta túltenni magát azon, hogy felesége gyermekével együtt elhagyta, ezért elkötött egy kis légcsavaros Antonovot, amelyet egyenesen alakóépületükbe irányított Vorosilovgradban, a mai Luhanszkban. Sovkunov volt az öngyilkos repülés egyedüli áldozata.

Depressziós lehetett a Malaysian Air 370-es járatának pilótája is, aki Kuala Lumpurból ugyan Pekingbe indult az utasszállítóval, fedélzetén 227 utassal és 12 tagú személyzettel, gépével mégis ellenkező irányban, az Indiai-óceán felett tűnt el 2014 márciusában. Éveken át tartott akutatás. Ausztrália koordinálásával százhúszezer négyzetkilométernyi területet fésültek át az Indiai-óceán déli részén. A költségek elérték a 200 millió ausztrál dollárt. A repülőgépből mindössze néhány kisebb roncsdarab került elő.

„A gép úgy viselkedett, ahogyan arra a pilótafülkéből utasítást kapott” – állapította meg egy amerikai vizsgálat azok után, hogy a China Eastern légitársaság utasszállítója, fedélzetén 132 emberrel, a földnek csapódott. A nyomozók megvizsgálták az egyik pilóta személyes hátterét és magánéletét, aki a feltételezések szerint lelki problémákkal küzdhetett közvetlenül a tragédia előtt.

Öngyilkos gépeltérítők

Tucatnyi katasztrófát okoztak az öngyilkos gépeltérítők – a legsúlyosabbat 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokban. Szokásos hétköznapi keddnek indult a nap, amikor a CNN váratlanul megszakította adását.

Oszama bin Láden terroristái összehangolt akcióban négy utasszállítót zsákmányoltak. Eggyel a World Trade Center északi, a másikkal a déli toronyba csapódtak be. A harmadikat a Pentagon épületébe irányították. A negyediken az utasok legyűrték a géprablókat, a repülő azonban mégis lezuhant Pennsylvaniában. Ennek a célpontja a feltételezések szerint a Fehér Ház vagy a Capitolium volt.

A gyászos nap, 9/11 csaknem háromezer áldozatot követelt.

(Borítókép: Kutató-mentő csapatok dolgoznak a Germanwings Airbus lezuhanásának helyszínén a francia Alpokban, a franciaországi Seyne közelében 2015. március 25-én. Fotó: F. Balsamo – Gendarmerie nationale / Ministere de l'Interieur / Getty Images)

Rovatok