Index Vakbarát Hírportál

Két személyvonat ütközött Indiában, több halálos áldozat is van

2023. október 30., hétfő 07:30

Legalább tizenhárman meghaltak egy vonatbalesetben, amely vasárnap történt Indiában. Az eddigi információk alapján úgy tűnik, emberi mulasztás vezetett a tragédiához.

Halálos áldozattal és rengeteg sérülttel járó vonatbaleset történt vasárnap Indiában, miután összeütközött két személyszállító vonat Andra Pradesh államban – adta hírül az MTI a helyi hatóságok közlése alapján.

A vasúttársaság vezető tisztviselője, Szaurab Praszad tájékoztatása szerint a baleset Vizianagaram kerületében volt, és összesen tizenhárom halálos áldozatot követelt, a sérültek száma a huszonötöt is meghaladja.

A tragédiát az okozta, hogy egy érkező vonat belerohant az álló személyvonatba, majd az ütközés után legalább három vasúti kocsi is kisiklott.

Szaurab Praszad elmondta, hogy az előzetes vizsgálatok alapján emberi mulasztás okozta a balesetet.

Rovatok