Index Vakbarát Hírportál

A gyűlölet új dimenziót nyitott Németországban

2023. október 30., hétfő 13:48

A német Bild vasárnap 50 pontból álló kiáltványt tett közzé négy nyelven, melyben arról írtak, hogy mi tartja össze a szabad társadalmat, valamint mindazok ellen szólaltak fel, akik „megvetik a német alaptörvényt, és helyette a radikális prédikátorokra hallgatnak”. Hozzátették azt is, ez egy szöveg a „több tiszteletért és szeretetért, a toleranciáért és az intolerancia ellen”.

A Hamász Izrael elleni terrortámadása óta a gyűlölet új dimenzióját tapasztalták meg Németországban – írja a Bild.

Ezért az újság egy kiadványt fogalmazott meg, melyben nemet mondanak a zsidógyűlöletre és az embergyűlöletre. Az 50 pontból álló teljes szöveget itt lehet elolvasni.

Igen, a legtöbb ember – függetlenül attól, hogy eredetileg honnan származik – betartja a német törvényeket, a társadalmunk szokásait. De eközben túl sokan élnek közöttünk, akik nem gondolnak semmit a demokráciáról, a vallásszabadságról, a véleményszabadságról és a jogállamiságról, és azt hiszik, hogy gátlástalanul kiélhetik az országunk és értékeink elleni gyűlöletüket

– írják a szerkesztők.

A kiadványukra rengeteg reakció érkezett, a Bild szerint sokan küldtek nekik e-mailt, vagy hívták fel őket. A kiemelkedőbbeket meg is osztották az olvasóikkal.

Theo Zwanziger, a Német Labdarúgó-szövetség korábbi elnöke a kiáltványt lényegre törőnek találta.

Társadalmunkban egyre inkább elveszik az egyensúly, a politika túl sokat foglalkozik azzal, ami tulajdonképpen triviális, és szem elől téveszti az emberek alapvető szükségleteit

– mondta. Hozzátette azt is, hogy reméli, közös erőfeszítéssel sikerül újra világossá tenni, hogy miért kell következetesen kiállni Izrael mellett.

Felix Magath vezetőedző szerint jó, hogy a Bild bemutatja a békés együttélés szabályait, de az rossz, hogy erre egyáltalán szükség van.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy a nyitott, demokratikus társadalmak Európa nagy erősségei, azonban a nyitottság sebezhetővé is tesz.

A terrorizmusnak, az antiszemitizmusnak vagy a kisebbségek elleni erőszaknak szurkolni aljas dolog, és nincs helye Európában

– fogalmazott Von der Leyen.

Izrael németországi nagykövete, Ron Proso a következőket mondta a Bild kiáltványáról:

Ez a kiáltvány bizonyítja, hogy a Hamász terrorszervezet barbár támadása nem csak Izrael, hanem az egész nyugati civilizáció ellen irányul. Mindannyiunknak el kell döntenie, hogy melyik oldalon állunk.

Prosor szerint civilizált társadalomként az a feladatunk, hogy hevesen és egyértelműen szembeszálljunk minden olyan kísérlettel, amely a demokráciával való visszaélésre irányul.

Manfred Weber európai parlamenti képviselő elmondta, hogy a szabadság mindenekfelett áll, és ez az európai életforma alapja. Hozzátette, hogy amennyiben meg akarjuk őrizni értékeinket, akkor szabályokat kell alkotnunk a közösségi médiára, vagy jobb esetben civilizálni kell a közösségi médiát.

Catharina Cramer, a Warsteiner Sörfőzde ügyvezető tulajdonosa helyesnek és fontosnak tartja a Bild kiáltványát.

Thomas Rabe, a Bertelsmann vezérigazgatója fenntartás nélküli szolidaritását fejezte ki Izrael népével a Bertelsmann nevében. Elmondta, hogy a lehető leghatározottabban elítélik az Izrael elleni terrortámadásokat, valamint hogy megingathatatlanul izraeli barátaik, partnereik és Izrael mellett állnak.

Nico Hofmann filmproducer szerint a Bild kiáltványának központi eleme a szabadság és az élet iránti elkötelezettség.

Aki megtapasztalta, hogy a halál pillanatában egy 96 éves apában milyen mélyen átélhetők a náci Németország emlékei és a háború borzalmai, az megérti a halál előtti utolsó mondatot: a szabadság az élet, az élet a szabadság. Aki itt a szeretetet és a tiszteletet egoizmussal helyettesíti, az elpusztítja ezt a világot és annak szükséges kohézióját, a szolidaritás alapvető megértését

– nyilatkozta a producer.

Rainer M. Schießler plébános elmondta, hogy a kiáltvány 50 pontban mutatja be, hogyan válik lehetővé egy összefogás.

A hangos kisebbség nem kaphat több figyelmet, mint az őszinte többség

– tette hozzá a plébános.

Rovatok