Index Vakbarát Hírportál

Egykori alelnöke belebukott abba, hogy összeállt Donald Trumppal

2023. október 31., kedd 17:36

Mike Pence a 2016-os kampányban hozzáláncolta magát a volt elnökhöz, és ez a politikai jövőjébe kerülhetett.

Mike Pence szombati döntése, miszerint befejezi elnökválasztási kampányát, végső soron elkerülhetetlen volt. Küszködött a pénzszerzéssel, a pártbázis támogatásának elnyerésével és az őt ismertté tevő ember, Donald Trump botrányainak kezelésével.

Kampánya – és minden bizonnyal politikai karrierje – összeomlásának gyökere egészen 2016-ig nyúlik vissza, amikor Pence elfogadta Trump ajánlatát, hogy legyen az alelnökjelöltje – írja elemzésében a The New York Times

Teljesen félreértette a dolgot. Ez végül katasztrofális következményekkel járt a politikai karrierjére nézve

– mondta Rob Schenck tiszteletes, evangélikus lelkész és az abortuszellenes mozgalom egykori vezetője, aki 20 évvel ezelőtt tanácsokat adott neki, de később Trumphoz való kötődése miatt ellene fordult. 

A két férfi nem állt közel egymáshoz, mielőtt Trump úgy döntött, hogy Pence-t maga mellé veszi. Sok szempontból – azonkívül, hogy ugyanahhoz a párthoz tartoztak – nem is különbözhettek volna jobban.

Pence Indiana állam kormányzója volt, evangéliumi keresztény – emlékiratának az Így segíts engem, Istenem! címet adta –, aki a vidékies Indianában nőtt fel. Korábban Trump egyik előválasztási ellenfelét, Ted Cruz texasi szenátort támogatta. Barátai szerint zavarba hozta Trump, a New York-i demokraták világában felnőtt, queensi születésű playboy vállalkozó és kaszinótulajdonos szabad szellemű viselkedése.

Pence ugródeszkaként akarta használni az alelnökjelöltséget

Pence azonban nehéz újraválasztási kampány elé nézett egy olyan demokratával szemben, akit 2012-ben csak hajszál híján győzött le. Tanácsadói szerint az elnökválasztási versenybe azzal a céllal szállt be, hogy 2020-ban vagy alelnökként, vagy erős elnökjelöltként induljon, ha Trump veszítene a demokrata Hillary Clintonnal szemben, ami a felmérések szerint nagyon valószínűnek tűnt.

Pence néhány napos gondolkodás után – miután beszélt feleségével, politikai tanácsadóival és barátaival, valamint elmondása szerint sok időt töltött imádkozással – elfogadta Trump ajánlatát.

Ezt az alkut, amikor most úgy kényszerült kiszállni az elnökválasztási versenyből, hogy még az iowai választási kampányra sem jutott el, már szinte biztosan megbánta.

Soha nem tanulta meg, hogyan kezelje a Trumppal való kapcsolatát, hogyan egyensúlyozzon a mély kulturális és személyes különbségek között, egy komoly középnyugati kormányzó és egy feltűnősködő New York-i között – aki soha nem játszott a politika azon szabályai szerint, amelyek Pence karrierjét irányították.

A 64 éves Pence több mint egy évtizedig volt a kongresszus tagja, és kormányzóként és alelnökként is letöltött egy-egy ciklust.

Most azonban minden jel szerint a közéletben eltöltött idejének legkilátástalanabb korszakába lép.

A Capitolium ostroma után hozott döntése, hogy szakít Trumppal, valamint az, hogy kihívta korábbi főnökét a 2024-es jelöltségért, feldühítette a volt elnököt, és elidegenítette a pártot ma meghatározó Trump-támogatókat. Azonban emellett az, hogy Pence alelnökként négy évig hűséges volt hozzá, végül lehetetlenné tette számára, hogy megnyerje azokat a szavazókat, akik le akarják zárni a Trump-érát.

Döntése, hogy csatlakozik Trumphoz, 2016 júniusában született, amikor a két férfi egyik közös munkatársa, egy Steve Hilbert nevű indianai biztosítási ipari vezető felhívta őt az ajánlattal. Pence, aki épp azon fáradozott, hogy talpra álljon az előző évben elkövetett baklövéséből, amely tönkretehette volna karrierjét, nyitott volt az ötletre.

Egyszer már majdnem megtört a karrierje

Pence ugyanis aláírta a vallásszabadság helyreállításáról szóló törvényt, amely gyakorlatilag feljogosította a vállalkozásokat a meleg és leszbikus párokkal szembeni diszkriminációra. Ilyenek voltak például azok a vállalkozások, amelyek nem voltak hajlandók részt venni az azonos neműek esküvőinek rendezésében. Ez viharos tiltakozási váltott ki, amely kétségessé tette Pence politikai jövőjét.

„Még a kritikusaink sem látták előre – akik azt mondták, hogy nekünk kellett volna előre látnunk –, hogy ez fog történni” – mondta Jim Atterholt, aki akkoriban Pence kabinetfőnöke volt. „Hogy tisztességes legyek a kormányzóval, el kell mondanom, hogy ez nem szerepelt a tervei között, nem ő szorgalmazta. Mindazonáltal nyilvánvalóan összhangban volt a vallásszabadság védelméről alkotott filozófiájával.

Pence a következő év nagy részét azzal töltötte, hogy olyan helyi kérdésekről beszélt, mint az oktatás és az adók, és végigjárta Indianát. Mindeközben igyekezett elfeledtetni a vallásszabadságról szóló törvényt, és az újraválasztási kampányára készült.

Mike nem volt jó formában. Szerintem megnyerte volna azt a választást, ha közben jó elnöki ciklus lett volna. De nem úgy nézett ki, hogy könnyen újraválasztják, és 2020-ban indulhat az elnökválasztáson

 – mondta Tim Phillips konzervatív aktivista, aki közeli barátja és tanácsadója volt Pence-nek.

Nem hangoztatta az aggályait

Mindazonáltal ha voltak is aggályai, amikor Trump megkereste őt, azoknak nyilvánosan soha nem adott hangot, sőt, legtöbb tanácsadója előtt sem.

Mike úgy állt hozzá, hogy ha szolgálatba hívják, akkor szolgálni fog. De egyébként teljes mértékben az újraválasztásra készült

– mondta Atterholt.

És más okok miatt is csábító volt az ajánlat. Pence soha nem titkolta, hogy egy nap maga is meg akarja magát méretni az elnökválasztáson. Úgy gondolta, hogy akár győznek, akár veszítenek, a Trump mellett végigharcolt kampány az országos politika élvonalába juttatná. Ráadásul azok a republikánusok, akik aggódtak Trump jelöltsége miatt, és különösen azért, hogy elnökként mennyire érdekelnék őt a Pence-t foglalkoztató konzervatív kérdések, azt szorgalmazták, hogy fogadja el az ajánlatot.

Az alelnöknek valóban jelentős szerepe volt Trump mellett. Az evangélikus jobboldal és a konzervatív szárny nagyon nyugtalan volt Trump miatt. Hogy volt egy serpa, aki irányítani tudta őt, és hitelességet adott neki – ez tényleg számított 2016-ban

– mondta Phillips.

Ma, közel nyolc évvel később Pence rövid életű kampánya tanúskodik döntése következményeiről – a jövője most rendkívül bizonytalan.

Schenck elmondta, hogy mindig is csalódott volt, hogy Pence, akivel elmondása szerint együtt imádkozott, és együtt olvasta a szentírást, egy olyan emberrel szövetkezett, akit Schenck erkölcsi mércéje „szöges ellentétének” nevezett.

Minden bizonnyal volt egy pont, amikor Mike vagy azt gondolta, hogy felülkerekedhet Donald Trumpon, vagy azt, hogy felülemelkedhet az erkölcstelenségén. Túl sok alkut kellett meghoznia. És ez végzetessé vált a jövője szempontjából

– fogalmazott. 

(Borítókép: Mike Pence. Fotó: Scott Olson / Getty Images)

Rovatok