Index Vakbarát Hírportál

Felhőkarcoló méretű mozgólépcsőt építettek egy kínai hegyoldalba

2023. október 31., kedd 12:08

Hatalmas, 350 méter hosszú mozgólépcsőt építettek a Kínában található Tianyu-hegyre. A kivitelező cég a hegymászás kihívásain akart könnyíteni, így a látogatók 50 perc helyett már 10 perc alatt is felérhetnek a csúcsra. A közösségi médiában heves vita alakult ki a mozgólépcsőről, legfőképp a túrázók körében.

A kínai utazásszervezők 350 méter hosszú mozgólépcsőket szereltek fel a délkelet-kínai Csöcsiang tartomány Tianyu-hegyére. Az építménnyel azoknak a látogatóknak kívánnak kedvezni, akik nem tudnak vagy nem akarnak megbirkózni a hegymászás nehézségeivel – írja a South China Morning Post.

A három kilométeres út megtétele eddig 50 percig tartott, de a mozgólépcsőnek köszönhetően a turisták már 10 perc alatt is feljuthatnak a csúcsra. Használatáért nagyjából 4 amerikai dollárt kérnek.  

A mozgólépcső ötlete sokakat megosztott: voltak, akik díjazták, hogy az idősek és a gyerekek is könnyen feljuthatnak a hegyre, míg mások szerint az építmény éppen a hegymászás örömét veszi el az emberektől. 

Nem gondoljátok, hogy a mozgólépcső elveszi a hegy természeti szépségét?

– kérdezte a közösségi médiában az egyik felhasználó. 

Eredetileg kabinos felvonókat szerettek volna építeni, de azt sokkal kevesebb ember vehette volna igénybe, és veszélyesebb is lett volna – árulta el a portálnak a turisztikai fejlesztésekkel foglalkozó kínai cég.

Rovatok