A kora őszies időjárás ellenére az osztrák főváros rendületlenül készül a karácsonyi szezonra. A Bécsi Városháza és a Schönbrunni Kastély előtt már áll a karácsonyfa, és épülnek a standok is. Idén ráadásul több vécé lesz a Christkindlmarkton – olvasható Bécs budapesti irodájának közleményében.
Mint kiderült, a Grabenen már szerelik a híres díszkivilágítást, a Bécsi Városháza előtt pedig már a múlt héten a helyére emelték Európa egyik legismertebb karácsonyi vására, a Christkindlmarkt karácsonyfáját.
A 115 éves, 28 méter magas fenyőt ezúttal Dél-Tirol ajándékozta az osztrák fővárosnak, amelyen 2023. november 10-én gyúlnak ki az ünnepi fények.
A karácsonyi vásár szervezői idén is folytatják a tavaly kipróbált koncepciót, vagyis családbarátabb, szellősebb és ökológiailag fenntarthatóbb lesz a vásár. Ennek fényében a gasztronómiai standoknál kínált italok és ételek 75 százaléka megfelel a bio minősítés kritériumainak, regionális és szezonális – írják.
A Bécsi Városháza előtti téren felállított 100 standnál idén is főként ausztriai kis- és középvállalkozásoktól származó termékek között bogarászhatnak a látogatók – a választék az illatos gyertyáktól és kézműves szappanoktól az ékszereken és karácsonyfadíszeken át a kerámiákig és mézeskalácsszívig terjed.
A terület északi része most is karácsonyi mesevilággá változik: ismét lesz világító szívekkel feldíszített fa, Puszipont, hagyományos körhinta és gyerekkuckó, ahol a kicsik ajándékot készíthetnek és játszhatnak.
Aki az evés-ivás után szívesen mozogna egyet, az megteheti ezt a terület déli részén található, 3000 négyzetméteres korcsolyapályán, amely – a karácsony után bezáró standokkal ellentétben – egészen 2024. január 7-ig tart nyitva.
A tradíciókat pedig követi a Freyungon az Altwiener Christkindlmarkt, az Am Hof karácsonyi vására és a Stephansdomnál található karácsonyi vásár is.
A bécsiek szívesen találkoznak ilyenkor a Maria-Theresien-Platzon található karácsonyi faluban is, a családosok pedig az Universität Wien Campusán, mivel itt lehet curlingezni is, a kicsiket pedig gyermekvasút és nosztalgia-körhinta várja – közölték.
Sok-sok zenével – a gospeltől a soulon át a popig – és élő koncertekkel is készül a bécsi Práter (Riesenradplatz), a Messe Wien Alm Adventje pedig hütte feelinget kínál, ahol ajándék-, ínyenc, rendezvény- és családi falu várja a látogatókat.