Index Vakbarát Hírportál

Váratlanul lemondott a szerb hírszerzés vezetője

2023. november 3., péntek 16:43

Váratlanul lemondott Alekszandar Vulin, a szerb Biztonsági Információs Ügynökség (BIA), vagyis a hírszerzés vezetője pénteken, azt követően, hogy az Egyesült Államok néhány hónapja szankciókat vezetett be ellene.

„Alekszandar Vucsics köztársasági elnök és Szerbia fenyegetésekkel és zsarolásokkal néz szembe, amelyek csak az 1914-es osztrák-magyar ultimátumhoz hasonlíthatók. Azt követelik tőlünk, hogy ismerjük el Koszovót, hogy hagyjuk magára a boszniai Szerb Köztársaságot, és hogy az Oroszország elleni szankciók bevezetésével szűnjünk meg önálló államnak és nemzetnek lenni. Amennyiben mindezekre ráállnánk, a következő kérés a kínai beruházások kiűzése, a Nyugattól történő feltétel nélküli technológiai és gazdasági függés lenne, valamint Szerbia politikai és területi szétbomlasztásának a folytatása, valamint a nyugati értékek elfogadása, amelyek között nincs helye a hagyományos családnak és nemzetnek, de a szociális igazságosságnak sem" – írta a lemondását indokló levelében Vulin.

A távozó vezető úgy folytatta, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió az ő „fejét követeli annak előfeltételeként, hogy ne vezessenek be szankciókat Szerbia ellen. Nem én vagyok a Szerbia és a szerb világ elleni zsarolások és a nyomásgyakorlás oka, de nem engedem meg, hogy a Szerbia és a szerb világ elleni zsarolások a nyomásgyakorlások ürügye legyek.

Ezért visszavonhatatlanul lemondok Biztonsági Információs Ügynökség igazgatói helyéről" – szögezte le, hozzátéve: az ellene bevezetett szankciók azt bizonyítják, hogy határozottan harcolt a szerbek egységéért, ha viszont emiatt büntetőintézkedéseket vezetnének be Szerbia ellen, az az ő önzőségét bizonyítaná Alekszandar Vulin szerint.

Vulin úgy látja, döntése helyességét elsősorban az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetőinek a képmutató nyilatkozatai fogják bizonyítani, amelyekben azt fogják állítani, hogy nem is terveztek büntetést vagy szankciót Szerbia ellen.

A lemondásom nem fog változtatni az Egyesült Államok és az EU Szerbia-politikáján, de lelassítja az új követeléseket és zsarolásokat. Nem kapták meg az orosz szankciókat, nem kapták meg Koszovó elismerését, de egy szerb fejét igen

– húzta alá. Végül közölte: ez kis győzelem Washington és Brüsszel számára, de az ő számára nagy diadal, mert bebizonyította, hogy Szerbia és a szerb nép minden áldozatot megér.

Szankcionálták

Az Egyesült Államok Külföldi Vagyont Ellenőrző Hivatala (OFAC) júliusban közölte, hogy Alekszandar Vulin a jövőben nem férhet hozzá amerikai ingatlanjaihoz és vagyonához. Azok, akik a szankcionált személyekkel együttműködnek, szintén szankcionálhatók.

Az OFAC szerint Vulin „arra használta hivatalát, hogy támogassa Oroszországot, segítse Oroszország rosszindulatú tevékenységét, amely gyengíti a Nyugat-Balkán biztonságát és stabilitását, és lehetőséget biztosított Oroszországnak arra, hogy tovább növelje befolyását a térségben”.

A szankciókért felelős amerikai hivatal szerint mindezen felül Alekszandar Vulin kölcsönösen kedvező kapcsolatot tartott fenn az illegális fegyverkereskedő Slobodan Tesiccsel, akinek segített abban, hogy fegyverszállítmányai akadálytalanul haladjanak át a szerb határokon.

Alekszandar Vulin azóta tagja a kormánynak, hogy azt a Szerb Haladó Párt vezeti. A Szocialisták Mozgalma nevű párt vezetője egyben Alekszandar Vucsics szerb államfő legfőbb szövetségese is, 2014 és 2017 között munkaügyi miniszter, 2017 és 2020 között védelmi miniszter, 2020 és 2022 között pedig belügyminiszter volt, a hírszerzési ügynökséget 2022 óta vezette.

Vulin mindig is nyíltan vállalta oroszbarát nézeteit, az utóbbi időben is gyakran járt Moszkvában. Az európai uniós tagságra törekvő Szerbia mindeddig nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, és nem hangolta össze külpolitikáját az Európai Unióval, amit Belgrád azzal indokol, hogy Szerbiát történelmi, vallási és kulturális kapcsolatok kötik Oroszországhoz.

Rovatok