Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Hidat kell képezni Kelet és Nyugat között

2023. november 3., péntek 12:01

A Türk Államok Szervezete (TÁSZ) hidat képez Kelet és Nyugat között, és Magyarország készen áll ennek az európai pillérévé válni, ugyanis a világ ismételt blokkosodása helyett együttműködésre van szükség – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Asztanában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a TÁSZ külügyminiszteri szintű ülésén rámutatott, hogy bár rendszeresen megállapítják, hogy a globális biztonság már aligha romolhat tovább, találkozóról találkozóra bebizonyosodik az, hogy ez mégis lehetséges.

Úgy véli, Európa szempontjából ma van a legrosszabb formában a világ biztonsága a hidegháború lezárulta óta. Ukrajnában több mint másfél éve háború dúl, és nincs semmilyen előrelépés a béke felé. 

Emellett újabb fegyveres konfliktus robbant ki a kontinens közvetlen szomszédságában, Izraelben, ahol a nemzetközi közösség legfőbb feladata annak biztosítása, hogy ez ne váljon államok közötti háborúvá

– jelentette ki.

Kitért arra is, hogy a terrorfenyegetettség is felerősödött Európában, ami szavai szerint közvetlen következménye a Brüsszel által erőltetett, számos nyugat-európai országban párhuzamos társadalmak létrejöttét eredményező migrációs politikának.

Európa a lejtőn van a miniszter szerint

Érintette az Oroszországgal szembeni szankciókat, amelyek nyomán „folyamatos válságba került a biztonságos energiaellátás”.

Szijjártó Péter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy sokat romlott Európa versenyképessége, amit az is bizonyít, hogy Kína tavaly átvette a második helyet a bruttó hazai termék (GDP) világranglistáján.

Világos, hogy egyes európai vezetők hibáztak, hiszen összeomlott a gazdasági növekedés korábbi modellje, amely a fejlett nyugati technológia és a könnyen hozzáférhető, viszonylag olcsó keleti energiahordozók kombinációjára épült

– szögezte le.

A Türk Államok Szövetsége a hídépítés bajnoka

Közölte, hogy Európa lépései a világ ismételt blokkosodásának irányába mutatnak, márpedig ezt Közép-Európa nem akarja, ugyanis a térség mindig rajtaveszített Kelet és Nyugat konfliktusán, ehelyett konnektivitásra, globális együttműködésre van szükség.

Márpedig ha ennek van bajnoka, akkor az épp a Türk Államok Szövetsége. Hidat kell képezni Kelet és Nyugat között, s Magyarország kész ennek az európai pillérévé válni

– fogalmazott.

A miniszter tudatta, hogy hazánk ezért érdekelt a TÁSZ megerősítésében, a hozzájárulása fokozásában, így százmillió euróval csatlakozni fog a Türk Befektetési Alaphoz is, amelyben komoly potenciál rejlik.

Elmondta azt is, Budapest lesz november végén a házigazdája a Közlekedési Konnektivitási Program következő szakértői ülésének.

Kiemelte, hogy a kormány arra ösztönzi a hazai vállalatokat, hogy hajtsanak végre beruházásokat a TÁSZ-országokban, és nagy sikernek nevezte, hogy a Mol még idén megkezdi a földgáz kitermelését Kazahsztánban.

Rovatok