Index Vakbarát Hírportál

Nepáli földrengés: máris meghaladta a százat a halottak száma

2023. november 4., szombat 08:01

Erős, 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Nepált pénteken – közölte a nepáli országos szeizmológiai központ. Legfrissebb értesülések szerint legalább 132-en vesztették életüket, és több tucatnyian megsebesültek Dzsadzsarkot és Rukum körzetben.

Szemtanúk beszámolói szerint a térségben házak omlottak össze, a földmozgást a szomszédos India fővárosában, Újdelhiben is érezték, ahol épületek remegtek.

Legalább húsz sérültet szállítottak kórházba, ismertette korábban Szures Szunar, a nepáli Dzsadzsarkot körzet egyik vezető tisztségviselője.

A nepáli országos szeizmológiai központ szerint a földrengés helyi idő szerint röviddel éjfél előtt történt Karnali tartomány Dzsadzsarkot körzetében, amely nagyjából 500 kilométerre nyugatra található a fővárostól, Katmandutól.

A földmozgás erejét mutatja, hogy a nagyjából 600 kilométerre található Újdelhiben is megremegtette az épületeket.

Az X-en megosztott felvételeken az utcákra menekült rémült lakosokat lehetett látni. A Német Földtudományi Központ (GFZ) időközben 6,2-ről 5,7-re módosította a földrengés erősségét. A GFZ szerint a földmozgás fészke 10 kilométer mélyen volt, írja az MTI.

Rovatok