Index Vakbarát Hírportál

Megkerült a csodatévő ereklye, amit több mint száz éve loptak el

2023. november 4., szombat 09:52

Kirill orosz ortodox pátriárka bejelentette a 16. századi Kazanyi Miasszonyunk felfedezését, amelyet sokáig elveszettnek hittek. Az orosz ortodox egyház feje ezt a kijelentést szombaton tette – az időzítés nem véletlen, Oroszország november negyedikén ünnepli a Nemzeti Egység Napját.

Kirill pátriárka a moszkvai Kremlben található Nagyboldogasszony-székesegyházban tartott liturgia kezdete előtt közölte a nagy hírt, miközben az előtte felsorakozó két pap feltartotta a szentképet, írja a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

„A vizsgálat megállapította, hogy ez a kegytárgy abból a korszakból származik, amelyben a csodatévő ikonkép keletkezett. Először nem akartam beszélni a felfedezésről, de aztán rájöttem, hogy ezt a történetet nem lehet eltitkolni, népünknek és az egész világnak tudnia kell róla” – mondta a pátriárka.

A Kazanyi Miasszonyunk az orosz ortodox egyház egyik legnagyobb becsben tartott kegytárgya, amely az orosz állam és az orosz ortodox egyház történetének legfontosabb eseményeihez kapcsolódik. Úgy tartják, hogy az ikonképet maga Lukács evangélista festette egy fatáblára.

A Szűzanya-ikont egy kazanyi kolostorban őrizték az 1209-es tatár betörésig, utána nyoma veszett. 1579-ben, Rettegett Iván uralkodása idején került elő a kazanyi romok alól. 1904 nyarán aztán ellopták az ikont. A keretet és a tolvajokat megtalálták, a képet – ami sokak szerint csodatevő erővel bír – azonban nem sikerült előkeríteni.

Az orosz ortodox egyház prímása szerint az elmúlt években az ikont a pátriárka rezidenciáján őrizték más ikonokkal együtt – egy raktárban.

Rovatok