A múlt héten zárult a katolikus egyház tisztviselőinek legfontosabb gyűlése, a püspöki szinódus, ahol a történelem során először nők is szavazhattak az egyházat érintő ügyekben. A pápa legfőbb tanácsadó testületeként ismert globális találkozó olyan, egykor tabunak számító témákat boncolgatott, mint a papi nőtlenség kérdése, az egyházon belüli szexuális kisebbségek elismerése és a nők hivatalviselése.
Minden jel arra utal, hogy idén ősszel Ferenc pápa elkezdte egyre erőteljesebben kiterjeszteni reformtörekvéseit a Római Katolikus Egyházon belül. A legnagyobb keresztény felekezet vezetője igyekszik alkalmazkodni a modern világhoz, ezért a reformokról szóló párbeszéd előmozdításának érdekében új szövetségeket próbál kötni.
Még szeptemberben történt, hogy a már 86 éves pápa kinevezett 21 új püspököt, valószínűleg abból a célból, hogy az átalakítási terveihez támogatókat szerezzen, és ellenfeleit gyengítse.
Emellett a történelem során először tette lehetőve néhány prominens katolikus nőnek, hogy szavazhasson a püspöki gyűlésben, ezzel is erősítve saját táborát.
Az új kérdéseket feszegető szinódus jövőre folytatódik. Az egyházfő egyébként úgy fogalmazott, elsősorban az a célja, hogy a katolikus egyház egy olyan intézmény legyen, ahol az ellenkező vélemények megvitathatók anélkül, hogy az eddig jellemző maradiság és a pápa tekintélye miatt megkövesedjenek a vallási nézetek.
A Vatikán-központúságnak vége van
– fogalmazott Ferenc pápa.
Amikor 2013. február 28-án az új egyházfő sikeres megválasztását jelző fehér füst felszállt a Szent Péter téren, még megannyi dolog utalt arra, hogy a Jorge Mario Bergoglióként ismert argentin püspök reformpápa lesz. Abban az időben a sajtó folyamatosan erről cikkezett. Sokat emlegették, hogy olyan nevet választott magának, amit még egyik elődje sem viselt, valamint hogy ő az első pápa, akit a jezsuita rend adott a római egyháznak, az első az amerikai kontinensről, továbbá az első, aki a föld déli féltekéjéről származik.
Azonban a nyomasztóan optimista várakozások ellenére az átfogó reformok eddig elmaradtak, sőt a 86 éves Ferenc pápát sokan kritizálták a katolikus egyházban tomboló szexuális visszaélésekkel szembeni enyhe fellépése miatt, mások a teológiai kérdésekben sokszor kétértelmű álláspontjai miatt.
Kifejezetten Ferenc pápa új keletű – egyházon belüli – női egyenjogúsági törekvéseinek hatására felerősödtek azok a hangok is, amelyek szívesen látnák a korai kereszténység erős nőalakjait a bibliai kánonban – azaz az egyház által isteni igének tartott szövegek között. A reformot sürgetők úgy gondolják, hogy az apokrif iratoknak nevezett történetek beépítésével egyfajta szellemi keretet adhatnának a nők erősebb szerepvállalásának és a papi cölibátus eltörlésének. Az egyház konzervatív szárnya teljesen kiborult amiatt, hogy a pápa egyáltalán hajlandó meghallgatni az eddigi dogmákkal ellentétes elképzeléseket.
Apokrif iratoknak nevezzük azokat a korai keresztény írásokat, amelyeket a vallási tanításokat egységesítő 325-ös niceai és a 382-es római zsinat kihagyott a Bibliából. A korábbi gyűlést I. Konstantin római császár azért hívta össze, hogy elsimítsa a korai keresztények között fennálló teológiai nézeteltéréseket, ezzel megakadályozva, hogy az ellentétes közösségek szétzilálják a birodalmat.
Ugyanis Jézus halála után 300 évvel még korántsem volt egyetértés a hívek között arról, hogy Jézus életének eseményei miképpen zajlottak, és valójában istenként, emberként vagy mindkettőként fogják-e fel a személyét. Ezért ezen a zsinaton civilizált körülmények között – a lehetőségek megvitatásával – fektették le az egyház legfontosabb vallásfilozófiai alapjait (például a görög gondolkodásból eredeztethető isteni szentháromság elképzelését). De
ezeken a találkozókon döntötték el azt is, hogy mely szerzők műveit fogadják el Jézus életéről szóló hiteles beszámolóknak,
hogy azok bekerüljenek a Biblia ma Újszövetség néven ismert részébe.
Megannyi teória van arra vonatkozóan, hogy miért csak a ma ismert négy evangélista, azaz Máté, Márk, Lukács és János írásait hagyták jóvá a megjelent püspökök. A legvalószínűbb azonban az, hogy korban ez a négy figura élt legközelebb Jézushoz, és az ő beszámolóik tükrözték leginkább a háromszázas évek időszaka vallási vezetőinek hittudományi konszenzusát a keresztények legfontosabb személyéről.
Az evangélium isteni legitimitását a nem hivatalos egyházi szájhagyomány másképp magyarázza. Az egyik ilyen szerint a hiteles, Szentlélek által inspirált írások csodálatos módon megjelentek a niceai templom oltárán. Egy másik hasonló szerint minden történetet kitettek a templom oltárára, és a szél lefújta a hiteltelen apokrif iratokat a földre.
Az evangéliummal szemben az apokrif iratokat az egyház nem tekinti isten által inspirált műveknek, vagyis „isten igéjének”.
A jelenlegi gyűlésen felvetett reformok fényében talán Mária Magdolna története a legfontosabb apokrif irat, mert ez az írás rávilágít arra, hogy
a nők már a kereszténység első pillanataitól kezdve fontos szerepet vállaltak az egyházban.
A Mária evangéliumának nevezett irat szerzőjéről semmit sem tudni, szereplőjéről a történészek pedig azt tartják a legvalószínűbbnek (a rendelkezésre álló elképesztően kevés információ alapján), hogy Jézus húga lehetett.
A bibliai kánonból kivetett történet szereplőjével kapcsolatban azért vannak csak találgatások, mert a tartalma szorosan összefügg az úgynevezett gnosztikus szektával. Az irányzat képviselői által írt valláselméleti műveket (így Mária evenagéliumát is) a keresztény egyház eretnekségnek minősítette, és szinte teljesen sikeres volt az elpusztításukban.
A gnosztikus szekta egy őskeresztény filozófiai mozgalom volt, megannyi hiedelemmel.
Például az egyik ilyen gnosztikus irányzat Jézust a kortársai közül kiemelkedő gondolkodónak és megváltónak, azonban nem természetfelettinek, csak egyszerű embernek képzelte.
Egy ehhez kapcsolódó teória szerint Mária Magdolna nem Krisztus testvére, hanem a felesége volt – azonban ez valószínűleg csak egy félrefordítás eredménye. Az apokrif irat valóban leírja, ahogy Mária Magdolnát szájon csókolja Jézus, viszont ez a gnosztikus írásokban általában csak a tudás átadását szimbolizálta, és nem egy valódi csókot. Mindenesetre az egyház nem volt elragadtatva szövegtől, a kor vezető teológusai úgy ítélték meg, a művet nem Isten inspirálta.
A nők papi tisztségéért kampányolók szerint egy ilyen apokrif irat modern kori evangéliummá tétele átfogó jogalapot szolgáltatna a női egyháztagokat és a papi cölibátust érintő reformok helyességének, csak persze elfordítaná a változást nem toleráló híveket.
A teológiai hercehurca mögött a valóságban a papi pedofília széles körű egyházszervezeti problémája állhat.
A Vatikán továbbra sem képes leszámolni a szexuális zaklatásokkal, aminek egyik oka az, hogy a római katolikus egyház papjai a mai napig kötelező cölibátusban élnek, azaz se nem házasodhatnak, se nem bonyolódhatnak szexuális viszonyba papi hivataluk elvesztése nélkül. Egyesek szerint összefüggés lehet az önmegtartóztatás ilyen formája és a papokra bízott kiskorúakkal szembeni deviáns szexuális viselkedés között. Ezzel szemben más keresztény felekezeteknél, például a reformátusoknál és a protestánsoknál a lelkészeknek Isten igéjének hirdetése mellett is lehet feleségük.
A Vatikán konzervatív szárnya azonban nem nézi ilyen jó szemmel, hogy Ferenc pápa egyre inkább pedzegeti a nőkkel kapcsolatos reformok szükségességét.
Róma püspökének legerősebb ellenzékét az Egyesült Államok konzervatív egyházférfiai adják, az ő ellensúlyozásuk érdekében nevezett ki új püspököket.
Raymond Burke bíboros a múlt héten véget ért egyházi gyűlést egyenesen Pandóra szelencéjeként értékelte a reformtervezetet, amely a radikálisok forradalmát indította el, akik megváltoztatják mindazt, amiért az egyház valaha kiállt.
Egy másik konzervatív, a texasi Richard Strickland püspök a közösségimédia-felületén kifejtette, hogy az LMBTQ-emberek befogadásával, a nők szerepvállalásának erősítésével és a papi cölibátus eltörlésével kapcsolatos ideáknak semmi keresnivalójuk a legfelsőbb katolikus szinteken, még beszélgetés szintjén sem.
Nevetséges, hogy ilyen dolgok egyáltalán vita tárgyát képezik
– írta a texasi Tyler város püspöke.
Sok más tisztviselő viszont még az egyházfőnél is liberálisabban áll hozzá a felekezet átszervezéséhez. Robert McElroy, San Diego püspöke például azt szorgalmazza, hogy végre a nőknek is nyíljon lehetőségük papi pozíciókat betölteni, hiszen éppen annyi joguk van prédikálni, mint a férfiaknak.
A két oldal teljesen összebékíthetetlennek látszik, így elképzelhető, hogy – a reformáció óta először – ismét bekövetkezik egy nagy egyházszakadás a katolikus egyházon belül. Ferenc pápa ideig-óráig rátolhatja a felelősséget a püspöki szinódusra, de végső soron neki kell törvénybe iktatnia az ott tanácsolt reformokat és viselnie az ezzel járó történelmi felelősséget a katolikus egyház egységére nézve.
(Borítókép: Ferenc pápa 2023. november 2-án. Fotó: A. Benedetti / GG / Mondadori Portfolio / Getty Images)