Index Vakbarát Hírportál

Az ENSZ Közgyűlésének volt magyar elnöke közölte: komoly változások történtek Izraellel

2023. november 5., vasárnap 06:34

Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlés nemrég leköszönő elnöke a Népszavának adott interjút. A korábbi elnök elképzelhetőnek tartja, hogy az orosz–ukrán háborút tárgyalások útján zárják le, amíg viszont a Hamász az marad, ami most, egy virtigli terrorszervezet, addig minden eszközt megpróbál bevetni Izrael állam megsemmisítésére

„Tavaly, a magyar elnökség alatt két ügyben is történt kívülről talán nem látszó, de belülről trendforduló jellegű, bizalomépítő változás. Én voltam az első, aki felkértem egy izraeli diplomatát, hogy csatlakozzon az elnökségi csapathoz” – fogalmazott Kőrösi Csaba a Népszavának adott interjúban.

Arra is kitért, hogy jelenleg ötvenkét fegyveres konfliktus zajlik a világban, amelyek trendje riasztó képet mutat. Csodákra szerinte viszont az ENSZ sem képes, nagy változásra lenne szüksége.

Az ENSZ Közgyűlése korábbi elnökének további fontos mondatai, megállapításai az alábbiak voltak az interjúban:

Kőrösi Csabát az ENSZ Közgyűlése új elnökeként eskütétellel iktatták be hivatalába még 2022-ben. A magyar diplomata akkor António Guterres, az ENSZ főtitkára és az előző közgyűlési elnök, Abdullah Shadid jelenlétében az Egyesült Nemzetek Szövetsége alapokmányára tette le hivatali esküjét.

Akkor arról beszélt: úgy gondolja, az ukrajnai háborút azonnal meg kell állítani, mert csak szenvedést hoz, valamint az emberi jogok, a jólét és a bolygó ellen való. A lehetséges leghamarabbi tűzszünetet sürgette. Egy kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy az élelmiszerválság a világ minden országát érinti, amit a háború csak felerősített.

Méltatta az ENSZ főtitkárának közvetítésével elért megállapodást az ukrajnai gabonaszállítások felújításáról, és reményét fejezte ki, hogy az elért megállapodás meghosszabbítható lesz.

Rovatok