A Hezbollah, a Hamász és a palesztin Iszlám Dzsihád áll Irán külpolitikájának középpontjában, szemben állva az Egyesült Államokkal a Közel-Keleten, de elkerülve a totális háborút.
Iráni vezetők arra figyelmeztettek, hogy a világ közelebb került egy közel-keleti regionális háborúhoz, és hogy Izrael átlépte a vörös vonalakat, ami Ebrahim Raisi elnök szavai szerint „mindenkit cselekvésre kényszeríthet”.
Irán azonban kötéltáncot jár, el akarja kerülni a közvetlen konfrontációt, ezért elmossa a vörös vonalakat, hogy ne sétáljon bele a csapdába. Ehelyett „az ellenállás tengelye” által a térségben működő proxy milíciákra támaszkodik, hogy korlátozott csapásokat mérjen Izraelre és az Egyesült Államok iraki és szíriai katonai támaszpontjaira.
A proxy erők, köztük elsősorban a libanoni Hezbollah, de a gázai Hamász és a palesztin Iszlám Dzsihád felhasználása az iráni külpolitika védjegye. Irán azt állítja, hogy bár támogatja az ilyen „ellenállási erőket”, azok önállóan cselekednek – írja elemzésében a The Guardian.
Emile Hokayem, a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének munkatársa életét az Irán és megbízottjai közötti kapcsolat nyomon követésének szentelte.
Ez a vita örökké fog tartani, de elég sokat megtudtunk arról, hogyan működik Irán a partnerhálózatával
– mondta nemrég.
Elmondása szerint Irán „felhatalmazza, támogatja, irányítja őket, de ritkán ad ki konkrét parancsokat. A nyugatiaknak gondot okoz, hogy elképzeljék ezeket a parancsnoki láncokat. Irán partnerei olyanok, mint a fiatalabb, de megbízható fegyveres testvérek. A Hamász (de még a Hezbollah sem) nem számít közvetlen és tartós iráni segítségre egy konfliktus során. Irán partnerei meghozzák a döntést, és beleegyezést kérnek Irántól. Gyanítom, hogy nem fognak olyat tenni, amit Irán ellenez, de nagy mozgásterük van”.
A Hamász eredete a Muzulmán Testvériségre, egy szunnita muszlim csoportra nyúlik vissza, és ezek a gyökerek a múltban korlátozták az Iránnal való kapcsolatot. A szíriai háború 2011-es kitörésekor például megromlott a Hamász és Irán közötti kapcsolat, mivel a síita vezetésű Teherán az Aszad-rezsimet támogatta, a Hamász pedig a többségi szunnita ellenzéket.
A 2012-es gázai konfliktus idején a Hamász nagy hatótávolságú iráni Fajr-5 rakétákat lőtt Tel-Avivra és Jeruzsálemre. A 2021-es gázai válság után Iszmail Haníje, a Hamász politikai vezetője dicsérte Iránt, amiért lehetővé tette az intenzív támadásokat, megjegyezve, hogy Teherán „nem fogta magát vissza, amikor pénzről, fegyverekről és technikai támogatásról volt szó”. A Hamász azt nyilatkozta, hogy az iráni fegyveres erőknek, az Iszlám Forradalmi Gárdának (IRGC) az egyik tábornoka „fegyverezte fel és irányította őket”. Az IRGC légierejének parancsnoka, Amir Ali Hajizadeh 2021 januárjában kijelentette:
Az összes rakéta, amelyet Gázában és Libanonban láthatnak, Irán támogatásával készült.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azzal vádolta Iránt, hogy a pénzeszközök 90 százalékát Irán biztosítja a Hamásznak.
Az Egyesült Államok kategorikusan tagadja, hogy rendelkezne olyan hírszerzési információkkal, amelyek alátámasztják ezt az állítást. A The Wall Street Journal híre szerint a támadásokat a Hamász és a Hezbollah részvételével tartott bejrúti találkozókon tervezték meg, és ezeken a rendszeres összejöveteleken kétszer is részt vett Hoszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter. Irán azonban maga hozta nyilvánosságra a miniszter bejrúti látogatását, és valószínűtlennek tűnik, hogy az iráni hírügynökségek nyilvánosságra hoznának egy olyan találkozót, amelyen az Izrael elleni támadást vitatták meg.
Libanon
A Hezbollahot gyakran „a korona ékkövének” nevezik. Hosszú ideje Hasszán Naszrallah a szellemi vezetője. A Hezbollah politikai párt és katonai erő is egyben, amely három évtized alatt bizalmon és kölcsönös érdekeken alapuló kapcsolatot épített ki Iránnal. Az 1990-es és 2000-es években Izraellel folytatott támadási, robbantási, gépeltérítési és közvetlen katonai konfrontációs kampánya Teherán stratégiai céljait szolgálta a Közel-Keleten, anélkül, hogy közvetlen harcokba bocsátkozott volna Izraellel. Október 7. óta a Dél-Libanonból indított rakétatűz fokozódott, és Hezbollah-harcosok haltak meg. Irán azonban vonakodna egy második, a 2006-oshoz hasonló, pusztító háborút vállalni.
Jemen
Irán – viszonylag kis költségráfordítással – fegyverekkel látja el az „Ansar Allah” néven ismert síita húti lázadó erőket, amelyek évek óta lekötik Szaúd-Arábiát – és kisebb mértékben az Egyesült Arab Emírségeket.
Szíria
Bassár el-Aszad szíriai elnök Iránnak köszönheti a túlélését, mivel Teherán biztosította a szárazföldi erőket – 80 ezer embert, sokat közülük a Hezbollahból –, amelyek az orosz légierővel együtt leverték az ellene irányuló felkelést. A Joosor Központ tanulmánya szerint Iránnak 98 katonai telephelye van Kelet-Szíriában.
Irak
A nagy hatalmú, Irán által támogatott síita félkatonai Nudzsaba mozgalom bírálta az iraki miniszterelnök, Mohamed síita al-Szudáni ellenállását az országban lévő amerikai katonai támaszpontok elleni támadásokkal szemben – azt állítva, hogy „elegendő jogi és vallási felhatalmazás van az ellenállásra”. Irakban azonban van a szavazóknak egy erős csoportjuk – főként a fiatalabb generáció –, amely az iráni befolyás megszűnését akarja.
Ez teljes stratégiai hátraarcot jelentene. Michael Knights, a washingtoni Közel-Kelet-politikai Intézet munkatársa szerint a két fél halálos játékot játszott körülbelül 2019 óta, amikor Teherán drónokkal látta el az iraki síita milíciákat, feltéve, hogy azok nem öltek meg túl sok amerikait.
Amit az irániak tettek, az tökéletes módja annak, hogy az amerikaiakat szurkálják, és ellenállást tanúsítsanak a regionális jelenlétükkel szemben anélkül, hogy súlyos amerikai katonai megtorlást vonnának maguk után
– fogalmazott.
A totális háború véget vetne ennek a stratégiának.
A volt iráni külügyminiszter, Dzsavád Zaríf egy múlt heti előadásában azt mondta, hogy Izrael bizonyos értelemben már vesztett, mivel az ország legyőzhetetlenségének mítosza megsemmisült. Azzal, hogy Irán csatlakozott a korábban megosztott arab világhoz, erősebb helyzetben van, mint korábban. Akár szándékos, akár származékos volt, a Szaúd-Arábia és Izrael közötti kapcsolatok normalizálása leállt. Zaríf szerint Izrael első számú prioritása most az, hogy megpróbálja az Egyesült Államokat egy Irán elleni háborúba belekényszeríteni, Amerika azonban ezt nem akarja.
Az elmúlt hetekig ez nem történt meg. Az öböl menti szunnita monarchiák közül sokan a félelem és a gyanakvás keverékével tekintenek a síita Iránra. Nem osztják Irán azon vágyát, hogy az összes amerikai erőt kiűzzék a térségből. De az Egyesült Államok erőfeszítései, hogy meggyőzzék az Öböl Menti Együttműködési Tanácsot, hogy váljon egységesebb biztonsági erővé, kudarcot vallottak. Bár az arab államok kétállami megoldást sürgetnek az izraeli–palesztin konfliktusban, Irán egyetlen palesztin állam létrehozására törekszik.
Nem. Bár az állam által tett erőfeszítések, például amikor palesztin zászlókat lengettek egy futballmérkőzésen a közelmúltban, széles körű ellenállásba torkolltak. A megbuktatott iráni sah száműzött fia, Mohammad Reza Pahlavi hat hónappal ezelőtt azzal robbantott ki vitát, hogy Jeruzsálembe utazott. Ez feldühítette a rezsim olyan veterán kritikusait, mint Szadegh Zibakalam, aki azt kérdezte, hogy az iráni rezsim ellenfelei miért változtatták meg az Izraelhez való hozzáállásukat. „Sok ellenzéki személyt, különösen a királypártiakat annyira befolyásolja az iráni rezsim iránti gyűlölet, hogy nem látják a palesztinok millióinak fájdalmát, és inkább tekinthetők cionistának” – mondta.
(Borítókép: Lángoló autó Izraelben egy rakétatámadás után 2023. október 7-én. Fotó: Ilia Yefimovich / picture alliance / Getty Images)