A Gázai övezetet vasárnap este hatalmas robbanások sorozata rázta meg, ahol immáron harmadszor szakadt meg a kommunikáció. Az izraeli–libanoni határon is fokozódnak a harcok. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) azt állítja, hogy a Hamász pajzsként használja a polgári infrastruktúrát, erről szóló bizonyítékokat hoztak nyilvánosságra.
Az izraeli hadsereg a hétvégén jelezte, hogy vasárnap este nagyszabású csapást mérnek a Gázai övezetre, miután a nap folyamán elérték az enklávé partjait. Az IDF szóvivője kevés további részletet közölt a támadásról, azon túl, hogy elmondta: nagyon kiterjedt volt és a Hamász infrastruktúráját célozta – mind a föld felett, mind pedig alatta.
A Gázában tartózkodó és az izraeli határról figyelő újságírók intenzív izraeli csapásokról számoltak be, a felvételeken hatalmas robbanások látszódtak és hallatszottak. A Gázából érkező jelentések szerint a csapások a levegőből, a tengerről és a szárazföldről érkeztek. A CNN stábja a dél-izraeli Szderótban, a gázai határ közelében, vasárnap este számos robbanást és jelzőrakétát látott az enklávé irányában.
Az izraeli hadsereg nyilvánosságra hozott olyan bizonyítékokat, melyek szerint a a Hamász polgári infrastruktúrát, köztük kórházakat és játszótereket használ pajzsként az Izrael elleni támadásaihoz.
Észak-Izraelben a Hezbollah aknavetőkkel és rakétákkal tűz alá vette a határ menti településeket, köztük Kirjat Smona városát, miután egy dél-libanoni izraeli csapás megölt három nyolc és 14 év közötti lányt és nagymamájukat. A Hezbollah egyik képviselője veszélyes fejleménynek nevezte a támadást, amelyért „Izrael meg fog fizetni”.
Vasárnap a Hamász által ellenőrzött gázai egészségügyi minisztérium tisztviselői azzal vádolták az izraeli repülőgépeket, hogy a Gáza középső részén lévő al-Maghazi menekülttábort támadták, legalább 47 embert megölve és többtucatnyit megsebesítve.
Izrael és Libanon egyaránt civil áldozatokat jelentett be az Izraeli Védelmi Erők és az Irán által támogatott Hezbollah között zajló csapások következtében. Pénteken Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője azt mondta, hogy a harcosok „minden forgatókönyvre felkészültek”, és hogy a harcok eszkalációja a határon „történelmi ostobaság” lenne, amely komoly válaszlépéseket váltana ki.
Arról is beszélt, hogy a Hezbollah elsődleges célja a gázai tűzszünet elérése. Vasárnap Abdallah Bou Habib libanoni külügyminiszter a CNN-nek azt mondta, hogy kormánya együttműködik a Hezbollahhal és a libanoni palesztin csoportokkal egy szélesebb körű háború megakadályozása érdekében.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn várhatóan török tisztviselőkkel találkozik, hogy az Izrael és a Hamász közötti háborúról tárgyaljon – ez lesz az utolsó állomása a közel-keleti diplomáciai útjának. Blinken vasárnap Bagdadban tett előre be nem jelentett látogatásán több mint egyórás találkozón vett részt Mohammed Sia al-Sudani iraki miniszterelnökkel, a találkozót produktívnak nevezte.
Blinken pénteken Izraelbe látogatott, szombaton pedig Jordániában találkozott kulcsfontosságú arab vezetőkkel. A Palesztin Hatóság elnökével is találkozott vasárnap Rámalláhban, ahol a ciszjordániai telepesek által elkövetett erőszak eszkalálódásáról tárgyaltak.