Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin: Büszkék lehetünk arra, hogy nálunk nincsenek antiszemita megmozdulások

2023. november 9., csütörtök 20:29

Magyarország egyértelmű kiállását mutatja, hogy ott áll Izrael és a zsidó emberek mellett ebben a nehéz helyzetben, ezekben a sötét órákban – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök a belgiumi Antwerpenben.

Novák Katalin az antwerpeni magyar, köztük kárpátaljai és erdélyi felmenőkkel rendelkező ortodox zsidó közösség vezető képviselőivel folytatott beszélgetését megelőzően tartott köszöntőjében úgy fogalmazott:

Legmélyebb együttérzésemet szeretném kifejezni az összes magyar ember nevében különösen azoknak, akiknek a családtagjai, közeli hozzátartozói ott vannak Izraelben, és ki tudja, hogy, milyen nehézségekkel néznek most még szembe.

Az államfő hangsúlyozta: imádkozunk azért, hogy minél előbb megtalálják a békéhez vezető utat, hiszen mindannyiunknak ez az érdeke. A köztársasági elnök reményét fejezte ki, hogy minél előbb mindenki visszakapja fogságba esett gyerekét, hogy megbékélést találnak azok, akik elveszítették a gyerekeiket, és békére lelnek azok is, akiknek veszélyben vannak a családtagjaik. Emlékeztetett:

Magyarország zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben.

„Mi a zsidó honfitársainkra úgy tekintünk, mint egy olyan erőforrására a magyar közösségnek, amelyre támaszkodunk és támaszkodni szeretnénk a jövőben is. Büszkék vagyunk arra a békés együttélésre, amely zsidó és nem zsidó magyar testvérek között ma Magyarországon megvalósul. És büszkék lehetünk arra is, hogy Magyarországon nincsenek antiszemita megmozdulások, nincsenek antiszemita tüntetések, nincsenek antiszemita mozgalmak sem, hiszen nem tűrjük az antiszemitizmust Magyarországon. Ebben a magyar emberek egyetértenek” – fogalmazott a köztársasági elnök, majd hozzátette: azt szeretné, hogy ez Európára, sőt a világ egészére igaz legyen.

Végezetül aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy vannak olyan nyugat-európai országok, ahol előfordulnak antiszemita megmozdulások: „nem hagyhatjuk, hogy így legyen” – zárta gondolatait Novák Katalin, amit az MTI összegzett.

Rovatok