Index Vakbarát Hírportál

Fotó készült a kihaltnak hitt állat egyik példányáról

2023. november 10., péntek 21:49

Lencsevégre kapták Indonéziában a már gyakorlatilag kihaltnak tartott Attenborough-hangyászsün egyik példányát. Erről az Oxford Egyetem számolt be.

A Sir David Attenborough brit természettudósról elnevezett állat élő egyedét az indonéziai Pápua tartományban található Küklopsz-hegységbe indított expedíción sikerült lefényképezni, valamint videóra venni.

A sünhöz hasonló, tojásokkal szaporodó emlősfaj eddig egyetlen egyed alapján volt ismert, amelyet 1961-ben fedeztek fel Új-Guinea szigetén. Ezért az Attenborough-hangyászsünt (Zaglossus attenboroughi) gyakorlatilag már kihalt fajként tartották nyilván, és felvették a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listájára is, írja az MTI.

A hangyászsünökhöz hasonlóan ez az állat is a kloákások rendjéhez tartozik, amelyek fejlődési ága nagyjából 200 millió éve vált le a többi emlősétől. James Kempton, az Oxford Egyetem expedícióvezető szakembere közölte, hogy az állat a sünökhöz hasonló tűkkel rendelkezik, hangyászokhoz hasonló, megnyúlt csőrszerű szája, és vakondhoz hasonló végtagjai vannak.

Hozzátette, mintegy 80 kamerát helyeztek ki, hogy lencsevégre kaphassák az Attenborough-hangyászsünt, de az expedíció négy hete alatt nem jártak sikerrel, míg az utolsó napon rögzített képeken három felvételen is feltűnt az állat.

Kempton hangsúlyozta, hogy az expedíció sikeréhez nagyban hozzájárult a helybéliek segítsége, akik olyan helyekre is elvezették csapatukat, ahol feltehetőleg nem jártak korábban emberek.

Rovatok