Index Vakbarát Hírportál

Korrupciós botrány után lemondott a portugál miniszterelnök, előrehozott választás jön

2023. november 10., péntek 12:04

Előrehozott választást írt ki Portugáliában 2024. március 10-re Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnök, miután António Costa miniszterelnök benyújtotta lemondását egy korrupciós botrány közepette.

Az államfő csütörtökön tett bejelentésében hangsúlyozta, hogy a parlamentet csak a 2024-es költségvetésről tartott végszavazást követően fogja feloszlatni, amit várhatóan november 29-én tartanak. A büdzsét első olvasatban a törvényhozás október 31-én már jóváhagyta.

Costa kedden nyújtotta be lemondását, miután korrupció gyanúja miatt a hatóságok őrizetbe vették kabinetfőnökét, és házkutatást tartottak több közintézményben.

Az MTI szerint a vizsgálatok Costa baloldali kormánya lítiumbányászattal és hidrogéntermelési projektekkel kapcsolatos állítólagos szabálytalanságaira összpontosítanak.

A Lusa helyi hírügynökség, valamint az RTP közszolgálati televízió a hatóságokra hivatkozva arról számolt be, hogy egyebek között megvesztegetés és a montalegrei lítiumbányák és Sines városában a zöldhidrogén termelésével kapcsolatos koncessziók kiadása körüli visszaélések gyanúja miatt folyik vizsgálat. Costa tagadta esetleges érintettségét a korrupciós ügyben.

Rebelo de Sousa közölte, hogy Costa ügyvivő miniszterelnökként hivatalban marad.

Rovatok