Index Vakbarát Hírportál

A kormány tárgyalásokba kezdett a magyar kőolaj-kitermelési technológiák venezuelai használatáról

2023. november 10., péntek 18:51

Magyarország szeretné kihasználni az energetikai együttműködés lehetőségét Venezuelával, vizsgálják a módját a cseppfolyósított földgáz vásárlásának és a hazai kőolaj-kitermelési technológiák exportjának – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint, amelyet az MTI szemlézett, a tárcavezető a venezuelai kollégájával, Yván Gillel közös sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy hazánk azt szeretné, ha a jövőben minél kevesebb szankciós rezsim keserítené az emberek életét a világon, az ilyen büntetőintézkedések ugyanis általában jórészt hatástalanok, de sok kárt és szenvedést okoznak, főleg azon hétköznapi emberek számára, akik nem tehetnek semmiről.

Mi a szankciók helyett globális együttműködést és összeköttetéseket akarunk. Ezért is örülünk annak, hogy az Egyesült Államok enyhítette a Venezuelával szemben fennálló szankciókat

– emelte ki.

„Most azt szorgalmazzuk, hogy az Egyesült Államok példáját követve az Európai Unió is lazítsa ezeket” – tette hozzá, aláhúzva, hogy ezen szankciók felülvizsgálati idejét sikerült egy évről félre csökkenteni.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország már több mint fél évszázada áll diplomáciai kapcsolatban Venezuelával, és az országban él a latin-amerikai térség harmadik legnagyobb magyar közössége.

„Ezen tényre és arra alapozva, hogy Venezuela nyitási politikát folytat, szeretnénk mindezt kihasználni, és szeretnénk új lendületet adni Magyarország és Venezuela együttműködésének” – tudatta.

Szeretnénk kihasználni, hogy Venezuela most megnyitja az energetikai együttműködés lehetőségét. Vizsgáljuk cseppfolyósított földgáz vásárlásának lehetőségét Venezuelából. Tárgyalásokat kezdtünk a magyar kőolaj-kitermelési technológiák venezuelai használatáról

– jelentette be Szijjártó.

Továbbá azt is közölte, hogy 2024-től évente huszonöt venezuelai hallgató tanulhat ösztöndíjjal magyar egyetemeken, a két ország pedig emellett nagyköveti szintre emeli a kapcsolattartás szintjét, a caracasi tiszteletbeli konzult is tiszteletbeli főkonzullá léptetik elő.

A miniszter sérelmezte, hogy napjainkban egyre súlyosabb konfliktusok uralják a világot, a nemzetközi politika is ma főleg „egymás kioktatásáról, veszekedésről és szankciókról” szól. Mint azt jelezte, azt szeretnék, „ha a globális politika végre újra visszatérne a kölcsönös tisztelet talajára”.

Rovatok