Index Vakbarát Hírportál

Az Izrael–Hamász-háború nem várt vesztese a brit Munkáspárt

2023. november 11., szombat 09:21

Egyre nagyobb a nyomás a Munkáspárt elnökén, Keir Starmeren, aki a háború kapcsán több kifogásolható nyilatkozatot is tett, miközben a párt baloldali része azt szeretné, hogy egységesen követeljenek tűzszünetet Izraeltől. A pártot eddig nagyjából egybetartó Starmer ráadásul a párt egységén kívül még egy dolgot félthet: az állását.

A Hamász terrorszervezet október 7-én példátlan terrortámadást indított Izrael ellen, ami során több mint ezren vesztették életüket. A terrortámadásra Izrael válaszul bevonult a Gázai övezetbe, amit már másnap is több rakéta- és bombatámadás ért.

A háború miatt a nyugati országok egyként álltak ki Izrael mellett és amellett érveltek, Izraelnek joga van megvédenie magát, sőt, például az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken arról is beszélt, el kell kezdeni tárgyalni arról, mi lesz a Gázai övezettel a Hamász elpusztítása után.

Ugyanakkor a Gázai övezetben készült felvételek a szétbombázott menekülttáborokról, iskolákról, a humanitárius segélyek akadályozása vagy a már több mint tízezer áldozatot követelő izraeli válaszcsapások miatt az utóbbi időben egyre több nyugati politikus követel tűzszünetet, vagy legalább egy humanitárius szünetet, hogy a több mint egymillió házát vesztett palesztinhoz eljuthasson a túléléshez szükséges alapvető élelmiszer, gyógyszer és üzemanyag.

Azonban abban már egyáltalán nincs egyetértés, hogy teljes tűzszünetet vagy egy humanitárius szünetet követeljenek Izraeltől, a fentebbi vita pedig a legjobban a kormányzásra készülő brit Munkáspártban jelenik meg, ahol annyira elfajultak az ellentétek,

hogy a Munkáspárt két politikusa is lemondásra szólította fel a pártvezér Keir Starmert, amiért ő nem kér tűzszünetet.

A jelenleg legvalószínűbb leendő brit miniszterelnök pedig nehéz helyzetben találta magát, ugyanis miközben próbálja a párton belüli ellentéteket a valóságosnál kisebbnek feltüntetni, a párt vezető arcai közül többen is nyíltan a tűzszünet mellett agitálnak, ami jóval több, mint amit Starmer kért a humanitárius szünettel.

Ráadásul a nyomás egyre nagyobb Starmeren: egy választókerületi vezető lemondott posztjáról, amiért a társadalmi igazságosságot zászlajára tűző párt vezetője nem áll ki a tűzszünet mellett, míg

a párt skóciai vezetője, Anas Sarwar szerint Starmer egyszerűen nincs empátiával a Gázában élő palesztinok iránt.

Utóbbit részben azzal indokolja, hogy Starmer egy interjú során először elfogadhatónak tartotta, ha Izrael levágja Gázát a víz- és energiaellátásról – igaz, Starmer később úgy fogalmazott, nem így gondolta szavait.

Belső viták feszítik szét a Munkáspártot

A párton belül, illetve a párt szimpatizánsai is hangot adnak Starmerrel való elégedetlenségüknek. Starmer ugyanis amellett érvelt, hogy a tűzszünet csak a jelenlegi status quót fagyasztaná be, és a tűzszünet amiatt is tarthatatlan, mert a Hamász többször is kinyilvánította, hogy amennyiben képes rá, újra és újra lecsapna. Éppen ezért a Munkáspártban egy Tony Blair-i harmadikutas fordulatot végrehajtó pártvezér emiatt a Fehér Házzal azonos álláspontot képviselve inkább humanitárius szünetet kér Izraeltől.

Továbbá azért érvelt a humanitárius szünet mellett, mert az praktikusabb a tűzszünetnél – ha utóbbit kérné, azzal szerinte Izrael önvédelemhez való jogát negligálná.

Ugyanakkor ezzel az érvelésével nem mindenki ért egyet, sőt, vannak elég nagynevű párttagok, akik Starmerhez képest többet követelnének Izraeltől.

Ilyen például, a már említett Sarwar mellett, a londoni főpolgármester, Sadiq Khan vagy a Manchestert irányító Andy Burnham.

Azonban ennél jobban zavarhatja Starmert, hogy a párt alsóbb szintjein már többen is lemondtak betöltött pozíciójukról: a burnley-i választókerületi vezető mellett

összesen már 50 önkormányzati képviselő lépett ki a pártból Starmer álláspontja miatt.

Nyilatkozatuk szerint úgy érzik, a párt alsóbb szintjein lévő hangokat a pártvezetés egyszerűen negligálja, ezért jobbnak látták, ha a párttal elválnak útjaik. Emellett sokan amiatt kritizálták Starmert, mert szerintük nyilatkozataival elidegenítheti a több választókerületben is a párt számára kritikusnak számító muszlim szavazókat –

többen attól tartanak, hogy a 2003-as iraki háborúhoz hasonlóan Starmer mostani vezetésével is elveszthetik e szavazói réteget.

Ráadásul szintén gondot okozhat a pártvezérnek, hogy a párt baloldali része tűzszünetpárti, akik sajtóhírek szerint arra készülnek, hogy a brit parlamentben, a Westminsterben szavazzanak is a kérdésről.

Ha pedig egy szavazás folytán a Munkáspárt megosztott lenne, akkor onnantól kezdve megdől Starmer állítása, miszerint a párt továbbra is egységes, ráadásul egy szavazás az önkormányzati szintről akár a parlamenti frakció szintjéig elhozhatja a lemondásokat – igaz, utóbbi a szavazás nélkül is elérheti Starmert.

Átjárhatatlan hidak

Ráadásul a táborok között jelenleg úgy látni, hogy nincs átjárás,

mindkét fél ugyanis azt gondolja, hogy a másik nem tesz eleget a párt egyik legfontosabb értékének, a társadalmi igazságosságnak.

A párt szélsőbaloldali és baloldali része szerint a Munkáspártnak kötelessége lenne kiállnia az ártatlan palesztin civilekért, míg a centristák úgy látják, Izrael önvédelméhez való jogát nem csorbíthatják, ráadásul egy tűzszünet során a Hamász rendezhetné sorait, ami csak tovább eszkalálná a jelenlegi helyzetet és újabb terrortámadásokhoz vezethetne.

Ezzel egy időben pedig a centristák vélik úgy, hogy a párt szélsőbalos része miatt voltak sikertelenek az elmúlt 13 évben, és a választók a párt e szegmense miatt fordultak inkább a toryknak is nevezett Konzervatív Párt felé.

Így jelenleg nincs könnyű helyzetben Starmer, annak ellenére, hogy az Izrael–Hamász-háborúig viszonylag egységet tudott kialakítani a párt baloldala és centristái között, azonban a témában tett szerencsétlen nyilatkozatai miatt a párton belül felmerült az is, hogy Starmernek lehet, mégsem olyan fontos a párt egyik legfontosabb értéke, miközben London egyik legfőbb pontja, a Trafalgar Square hétvégenként palesztin zászlókkal telik meg, ahol a tüntetők a mihamarabbi tűzszünetet követelik a döntéshozóktól.

(Borítókép: Keir Starmer 2018. szeptember 25-én. Fotó: Leon Neal / Getty Images)

Rovatok