Index Vakbarát Hírportál

Rejtélyes módon rózsaszínűvé változott egy tó Hawaiin, a szakértők szerint aggodalomra adhat okot

2023. november 12., vasárnap 12:02

A tóhoz özönlenek a látogatók, az önkéntesek szerint még soha nem láttak ehhez hasonlót. Bár szórakoztatónak tűnhet, a tisztviselők szerint a tó színének elváltozása aggodalomra adhat okot.

Kíváncsi bámészkodók özönlöttek a tóhoz, miután az első képek megjelentek a közösségi médiában. A Mauin található Kealia Pond Nemzeti Természetvédelmi Menedék önkéntesei, akik közül néhányan már 70 éve vannak a víz közelében, azt mondják, hogy soha nem láttak még ilyet – írja a Sky News.

Bret Wolfe, a menedékhely vezetője elmondta, hogy először egy, a parton sétáló ember értesítette a szokatlan dologról.

bár viccesnek tűnhet, a tisztviselők szerint a tó rózsaszínűvé válásának oka aggodalomra ad okot.

Mauit aszály sújtja, és a tudósok szerint ez lehet a felelős a víz elváltozásáért. Először a mérgező algát tartották gyanúsnak, de a laboratóriumi vizsgálatok szerint nem ez okozta az elváltozást.

Ehelyett egy halobaktérium nevű organizmus lehet a bűnös. A halobaktériumok egyfajta archaea vagy egysejtű organizmusok, amelyek magas sótartalmú vizekben élnek.

A Kealia-tó kifolyási területén a sótartalom jelenleg kétszerese a tengervíz sótartalmának. Wolfe azonban elmondta, hogy a tó korábban is átélt már szárazsággal és magas sótartalommal járó időszakokat, és továbbra is rejtély, hogy miért változott meg most a színe.

Az átalakulás forrásának megerősítéséhez még DNS-elemzésre van szükség. A látogatókat arra figyelmeztetik, hogy amíg az okot vizsgálják, ne menjenek a vízbe, és ne egyenek ott kifogott halat.

(Borítókép: A Kealia-tó Hawaiin, Maui szigetén 2023. november 8-án. Fotó: Mathew Thayer / The Maui News / MTI)

Rovatok