Index Vakbarát Hírportál

Bárki turkálhat a Wolt futárszolgálat alapítójának zsebében

2023. november 13., hétfő 06:19

A bevételek jobbára cégeladásból származnak, és mesésnek nem mondhatók. Finnország sem kivétel még: a nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak.

Tavalytól eltérően Finnországban az idén közzétették az adóbevallások teljes toplistáját, amit fölényesen a Magyarországon is működő Wolt futárszolgálat alapítója vezet. Miki Kuusi azonban nem munkával tett szert 2022-ben 79 millió euróra, napi árfolyamon csaknem 30 milliárd forintra, hanem azzal, hogy eladta népszerű vállalkozását az amerikai DoorDashnek.

A részvénykibocsátással zajlott üzlet egyébként a bejelentéskor 7 milliárd eurót ért, a tranzakció júniusi zárásakor, akkori részvényáron pedig már a felét se, 2,5 milliárd eurót – írta a magyar Forbes.

A Wolt magyarországi futárai is kereshetnek havi egymilliót, igaz forintban, és kemény munkával.

A tavalyi finn jövedelmi lista második helyén Pekka Kopra végzett, aki Kuusihoz hasonlóan nem kétkezi munkával könyvelt el 54 millió eurós bevételt. Kopra a Versowood nevű cégét értékesítette. A magát Finnország legnagyobb magán fűrészáru-termelőjeként hirdető cég azonban a családban marad, miután a vevő az eladó testvére. A dobogó érmese még a harmadik helyen álló Ilkka Paananen, a 2010-ben alapított, mobiljátékokat fejlesztő Supercell fiatal főnöke 29 millió eurós bevétellel. A tavalyi listát ő vezette.

A finn sportvilág celebjei közül kiderült, hogy Markku Kanerva, a férfi fociválogatott szövetségi kapitánya kevesebbet keresett svéd és norvég kollégájánál.

Ezzel szemben Jukka Jalonen, a hokiválogatott vezetője 386 ezer eurót, 146 millió forintot vasalt be abban az évben, amikor csapata olimpiai aranyat nyert.

Az adóbevallások toplistáját – legalábbis finn nyelven – mindenki kedvére böngészheti a finn közszolgálati médium, az YLE honlapján. Nagyjából ezer adófizető nevét tartalmazza, akik tavaly a legmagasabb jövedelemre tettek szerint, külön részletezésben pedig a tartományok 30-30 legnagyobb adófizetőjét.

A finn adóhivatal mellesleg eljuttatta a médiának mindazon állampolgárok névjegyzékét, akik tavaly százezer eurónál többet kerestek.

A Legfelsőbb Bíróság ugyanis úgy döntött: 2022-től eltérően senki sem akadályozhatja meg, hogy neve felkerüljön a nyilvános adóbevallások listájára.

Nők mutatóban

A finn top 20-ban egyetlen nő neve sem szerepel. A legjobb, 23. helyen Anja Lyyrtö áll – jelentette az YLE, amely azt is kiszámolta, hogy az ezer legjobban kereső finn között a nők aránya alig 15 százalék.

Tavalyi jövedelmét Lyyrtö is cégeladással szerezte. A hölgy egy, a nőkre nem jellemző alkatrészgyártó, a Koivunen Oy tulajdonosa volt.

Bevételének töredéke, mindössze harmincegyezer euró származott elvégzett munkából, azaz fizetésből.

A Lyyrtö család még két tagja, két férfi, Aimo és Jouko szerepel a 20., illetve 22. helyen. A finn nők egyébként átlagosan 16 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál.

(Borítókép: Oliver Bunic / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok