Index Vakbarát Hírportál

Greta Thunberg újra kiverte a biztosítékot: 85 ezer ember előtt állt ki a palesztinok mellett

2023. november 13., hétfő 06:07

A svéd aktivista, Greta Thunberg ezúttal Hollandia legnagyobb klímatüntetésén fejezte ki a szolidaritását a palesztin néppel, kiállásával azonban nem aratott osztatlan sikert a hatalmas embertömeg előtt.

Greta Thunberg aktivista részt vett Hollandia legnagyobb klímatüntetésén, amely Amszterdamban zajlott, csaknem 85 ezer ember részvételével. Az eseményen ismét kifejezte szolidaritását a palesztinokkal – írja a Der Spiegel.

Az esemény résztvevői dühösen reagáltak. Greta Thunberg a palesztinok melletti kiállását elsősorban egy hagyományos fekete-fehér palesztin sállal a nyakában fejezte ki, továbbá azt mondta egy élő közvetítésben, hogy 

a klímamozgalomnak kötelessége meghallani az elnyomottak, vagyis a palesztinok hangját, akik a békéért és az igazságosságért harcolnak. 

Thunberg ezután átadta a mikrofont egy nőnek, aki szintén palesztin sálat viselt, és azt mondta, hogy Izrael „népirtást követ el az országában”, majd hozzátette, hogy szerinte Izrael kifejezetten a kórházakat és a civileket támadja.

Sok résztvevő felháborodottan reagált a kijelentésekre. Egy férfi felugrott a színpadra a kamerák előtt, és a mikrofonba azt kiabálta: „Egy klímatüntetés miatt jöttem ide, nem politikai nézeteket hallani”.

Sokaknak nem tetszik Thunberg kiállása

Korábban beszámoltunk arról, hogy az izraeli oktatási minisztérium közölte, eltávolít minden utalást Greta Thunberg klímaaktivistáról az iskolai tananyagból, miután az aktivista közzétett egy posztot a közösségi médiában, amelyben az szerepelt, hogy „állj ki Gáza mellett”.

Ezen kívül az izraeli külügy is reagált Thunberg posztjára. Ők azt üzenték az aktivistának, hogy a Hamász nem megújuló erőforrásokból állítja elő a rakétáit, és hogy azok, akiket megöltek vele a terroristák, akár az aktivista barátai is lehettek volna. 

De az izraeli kormány mellett Puzsér Róbert kritikus, publicista is keményen bírálta Thunberget a Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában. Erről itt olvashat bővebben. 

Rovatok