A zágrábi bíróság nem jogerősen 12 hónap – végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélte azt a férfit, aki 2020 februárjában ittasan ült a volán mögé, majd Audijával nagy sebességgel belehajtott egy villamosmegállóba Horvátország fővárosában.
Kristijan Pericnek emellett ki kell fizetnie a bíróság által megállapított 161 eurós eljárási költséget, és további intézkedésig a hatóság nem adja ki neki a jogosítványát. A határozat be nem tartása esetén a férfi börtönbe kerül, ahol egy hónapot töltött, miután közvetlenül a baleset után kiengedték a kórházból – írja a horvát Index.
A bíróság enyhítő körülményként figyelembe vette a vádlott korábbi büntetlen előéletét, a bűncselekmény beismerését és azt, hogy öt gyermek édesapja. A súlyosbító körülmények között szerepelt a gondatlan járművezetés ténye és a bűncselekmény elkövetésének módja.
A vádirat szerint Pericnek a baleset – amit ide kattintva lehet megnézni – idején legalább 1,65 ezrelék alkohol volt a vérében, és 115 kilométer per óra sebességgel hajtott egy olyan szakaszon, ahol maximum 50-nel mehetett volna.
A baleset okozásával a férfi kárt okozott egy másik autósnak és magának Zágráb városának is, hiszen miatta gyakorlatilag újra kellett építeni egy komplett villamosmegállót.