Index Vakbarát Hírportál

Jóváhagyta programnyilatkozatát Robert Fico kabinetje

2023. november 13., hétfő 18:08

Jóváhagyta programnyilatkozatát hétfői ülésén az új pozsonyi kormány – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Robert Fico kabinetje korábbi közlés szerint várhatóan már ezen a héten a törvényhozás elé terjeszti a dokumentumot, ezzel kérve bizalmat a parlamentben.

Az új kabinet olyan lépések megtételét tervezi, amelyek modern és hatékonyan működő állammá teszik Szlovákiát, olyan állammá, amely hangsúlyt helyez a szociális biztonságra, a vállalkozói közeg versenyképességére, az oktatás és az egészségügy minőségének javítására, valamint arra, hogy erősítse a nyilvánosság jogállamba vetett bizalmát – áll a dokumentumban az MTI közlése szerint.

Az új szlovák kormány olyan erős szociális jogállamot akar előtérbe helyezni, amely jól működő és szükséges mértékben szabályozott piacgazdaságon alapszik - áll a dokumentumban.

A programnyilatkozatban kiemelik, hogy le kell állítani „a biztonsági erőkkel politikai célok mentén történő visszaéléseket", figyelmet kell szentelni a nemzeti önérzet, a függetlenség, az „egészséges hazafiság", valamint a nemzeti és kulturális hagyományok iránti tisztelet erősítésének.

Nem tudják emelni a védelmi kiadásokat

A dokumentumban leszögezik, hogy az új kormány az Ukrajnában zajló konfliktus olyan megoldását támogatja, amely a nemzetközi jogon alapul, és tiszteletben tartja Ukrajna függetlenségét, területi egységét és önvédelemre való természetes jogát.

Az ukrajnai helyzet azt mutatja, hogy a konfliktus katonai megoldására nincs kilátás, és a szlovák kormány a nemzetközi közösségnek a tűzszünethez és béketervekhez vezető kezdeményezéseit fogja támogatni

– írják a dokumentumban. A programnyilatkozat egy másik pontjában leszögezik: a kormány szociális-gazdasági céljai nem teszik lehetővé a védelmi célú kiadások növelését.

A dokumentumban kifejtik: az országra a schengeni és euróövezeti csatlakozás után újabb kihívások várnak. Ilyen az arra irányuló igyekezet is, hogy a EU-n belüli döntéshozatalban, alapvető döntéseknél többségi jóváhagyással váltsák fel az egyhangú jóváhagyást. Leszögezik: sem ez, sem a migrációs kvóták bevezetésére tett kísérletek nem egyeztethetők össze az új szlovák kormánynak az Európai Uniós tagságról és a nemzeti érdekek védelmének szükségességéről alkotott elképzeléseivel.

(Borítókép: Robert Fico 2017. május 17-én. Fotó: Mateusz Wlodarczyk / NurPhoto / Getty Images)

 

Rovatok