Négy siket is meghalt a lewistoni tömeglövöldözésben. A tragédia rávilágít a fogyatékkal élők sebezhetőségére hasonló esetekben.
A Maine államban történt ámokfutás tizennyolc áldozata közül négyen siketek voltak, akik talán nem is észlelték azonnal, mi történik körülöttük. Rajtuk kívül a tizenhárom sérült közül is néhányan halláskárosultak.
Válsághelyzetben – azonosítható hangok nélkül – nem képesek nyomban felmérni a kockázatot, ezért zavartan és késlekedve reagálnak, ami végzetes következményekkel járhat.
Mivel nem hagyatkozhatnak a hangokra, kizárólag a rezgéseket és mások viselkedését figyelve észlelhetik a fenyegetést – idézte a CNN Howard Rosenblumot, a siketek amerikai egyesületének vezetőjét.
Lewistonban az áldozatok némelyike vélhetően nem hallotta a puskalövéseket és azokat a hangjelzéseket, amelyek talán meggyorsíthatták volna az akár életmentő döntések meghozatalát – magyarázzák a szakértők.
A hallási jelek hiánya zavaró és traumatizáló lehet – írta válaszában egy klinikai terapeuta. Meg Erasmus szerint ha valaki nincs tudatában a közvetlen veszélynek, „az a kiszolgáltatottság érzését, továbbá sokkot és traumát válthat ki”.
Maine siket közösségének gyászát és aggodalmát a vérengzést követően csak tetézte, hogy nem volt hozzáférésük a nélkülözhetetlen mentális kezeléshez.
A Lewistonban meghalt négy siket – társaival együtt – az egyik helyi bárban a bocsára emlékeztető, jellegzetesen amerikai ügyességi játékkal, a babzsákos cornhole-lal múlatta az időt, amikor rajtuk ütött a fegyveres.
Az áldozatok egyike a 36 éves Joshua Seal volt, a helyi siket közösség szószólója, kiemelkedő jelnyelvi tolmács, aki a többi között a koronavírus-járvány idején tájékoztatta fogyatékkal élő társait az időszerű intézkedésekről.
Ha egy ilyen közösségben egyvalakit fájdalom ér, a fájdalmat a közösség minden tagja átérzi – írta le viselkedésüket Erasmus, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a siketek közössége elképesztően összetartó.
Vész- vagy válsághelyzetekben a siketek és nagyothallók általában kommunikációs akadályokkal szembesülnek, mert nem hallják a szirénákat vagy a hangszórókon közvetített bejelentéseket.
A létfontosságú információ hiányában zavartak, és késve reagálnak – jellemezte a körülményeket a terapeuta. „Ez felpörgeti az idegállapotukat”, és miközben megpróbálják pótolni a lemaradást, „még több károsodást okozhatnak mentális egészségükben”.
Ráadásul a veszélyhelyzet elmúlása sem segít, mert elszigeteltnek és számkivetettnek érezhetik magukat a közösségben.
A siketek korlátozottan férhetnek hozzá a tragédia feldolgozásához szükséges forrásokhoz. A híradókban például általában nincs jelnyelvi tolmács, és nem minden mentálhigiénés szakértő beszél folyékonyan jelnyelven. Ez fokozza az elszigeteltség érzését, gátolja a kapcsolatteremtést, és csak elmélyíti a traumát.
A lewistoni mészárlást követő órákban egy maine-i lakos, Tommy Minch közvetlenül a CNN-hez fordult, és elpanaszolta, hogy jelnyelvi tolmács vagy feliratozás nélkül nem tudja, hol tart a gyilkos utáni hajtóvadászat.
Kétségbeesetten várta a híreket, de csak a sötétben tapogatózott – fejtette ki. Minch frusztrálónak tartja, hogy csak órák elteltével értesült a fejleményekről.
A cél egy olyan rendszer létrehozása, amelyben az akadályoktól függetlenül mindenki egyidejűleg ugyanahhoz az információhoz fér hozzá
– mondta a tervekről Rosenblum. Az amerikai segélyhívó, a 911-es Maine-ben szöveges üzenetben is riasztható, a szolgáltatás azonban nem elérhető az Egyesült Államok minden tagállamában.
Magyarországon a 112-es számra hat éve sms is küldhető, és egy ilyennel például 2019-ben egy segítségre szoruló férfit még idejében kórházba tudtak vinni.
Az Egyesült Államokban egyébként nagyon kevés a jelnyelvet is beszélő egészségügyi szakértők száma, a feliratozás kapcsán pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy a születésük óta siketek közül nem mindenki beszél folyékonyan angolul, így számukra az írásos szöveg sem nyújt mindig segítséget.
(Borítókép: Megemlékezés Lewistonban 2023. október 29-én. Fotó: Erin Clark / Boston Globe / Getty Images Hungary)