Index Vakbarát Hírportál

Eddig csak pletykálták, most maga a politikus jelentkezett be a NATO élére

2023. november 15., szerda 14:12

Kaja Kallas neve már korábban is felmerült mint a jövő októberben leköszönő Jens Stoltenberg NATO-főtitkár utóda, ugyanakkor az észt miniszterelnök csak most jelentette be nyilvánosan ezt az ambícióját.

Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök után új névvel bővült azok listája, akik szívesen átvennék mandátuma lejártával a NATO vezetését Jens Stoltenbergtől, mégpedig ezt maga a nemrég Észtországban választásokat nyerő Kaja Kallas miniszterelnök jelentette be az amerikai Politico biztonsági konferenciáján Washingtonban.

Az Európa új Vasladyjének is nevezett Kallas azután erősítette meg egy rövid igennel érdeklődését, hogy az őt kérdező moderátor rákérdezett.

Kallas egyébként részben amiatt vett részt a konferencián, mert az Európai Unióban régóta aggódnak amiatt, hogy Washington belpolitikai okokból egy idő után csökkenteni fogja az Ukrajnának szánt katonai és pénzügyi támogatásokat. Így az ukránok támogatása arra az Európai Unióra hárulna, ami a honvédő háborút folytató országnak szánt egymillió lőszert sem tudja teljesíteni kapacitáshiány miatt.

A PÓDIUMBESZÉLGETÉSkor EGYÉBKÉNT KALLAS KIFEJTETTE, SZERINTE VAN ESÉLYE UKRAJNÁNAK MEGNYERNI A HÁBORÚT,

és szerinte az oroszoknak kedvez, akik szerint a háború jelenleg patthelyzetbe került. Az észt miniszterelnök ezenkívül kifejtette, mindenki egy tartós békében érdekelt, és ehhez az amerikai szerepvállalás alapvető. 

Washingtonban eltöltött ideje alatt Kallas a Biden-adminisztráció több tagjával is tárgyalt, ahogy amerikai képviselőkkel is. Ezek kapcsán a pódiumbeszélgetésen elárulta, nem találkozott túl sok szkeptikus hanggal.

Nem Kallas az első komoly jelölt

A NATO jelenlegi főtitkára, a posztot 2014 óta viselő Jens Stoltenberg mandátuma 2024 október 1-jén jár le, miután idén júliusban a NATO-csúcson a tagállamok megállapodtak, hogy mandátumát egy évvel meghosszabbítják.

Kallas mellett korábban még Mark Rutte leköszönő miniszterelnök, illetve Ben Wallace korábbi brit védelmi miniszter jelentette be szándékát a pozícióra, ugyanakkor sajtóhírek szerint

több tagállam is úgy gondolja, eljött az ideje, hogy a katonai szövetséget egy nő vezesse.

Az említett két férfi mellett az ambícióját most bejelentő Kallason kívül jelenleg két nő, Mette Frederiksen dán miniszterelnök, illetve a védelmi miniszterként Németországban egyszer már megbukó, jelenleg az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen neve merült fel mint komoly jelölt.

Kaja Kallas egyébként a háború kitörése óta támogatja Ukrajnát, ezenkívül többször is nyilatkozott már katonai és stratégiai kérdésekben.

Rovatok