Index Vakbarát Hírportál

Magyar katonák is harcolhatnak az Iszlám Állam ellen Irakban

2023. november 15., szerda 09:25

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter határozati javaslatot nyújtott be az országgyűlésnek a Magyar Honvédség iraki szerepvállalásával összefüggésben.

A határozat értelmében az Országgyűlés hozzájárul, hogy a Magyar Honvédség katonai segítségnyújtással, valamint tanácsokkal segítse az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveleteket az Iraki Köztársaság területén – vette észre a Mandiner.

A feladat elvégzésére egy 20 – váltási időszakban 40 – fős, a szükséges technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátott katonai kontingenst állomásoztatnak az országban 2025. december 31-ig.

Mint arról korábban írtunk, az Országgyűlés nemrég elfogadta a Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló határozati javaslatot.

Az indoklás szerint Magyarország a csádi szerepvállalással „a terrorizmus elleni harc mellett hozzájárul az illegális migráció kiváltó okainak megszüntetéséhez is, tekintettel arra, hogy az egyes afrikai államok romló biztonsági helyzete Európára, ezáltal Magyarországra is negatív hatással lehet a terrorizmus és a migráció révén”.

E fellépés illeszkedik azon törekvéseink körébe, hogy a biztonsági problémákat azok keletkezési helyén, „a forrásországokban szükséges kezelni, a megelőzésre helyezve a hangsúlyt”.

Rovatok