Index Vakbarát Hírportál

Kiengedték a börtönből a 200 kilós gyilkost, miután nem tudták biztosítani speciális étrendjét

2023. november 16., csütörtök 11:15

Házi őrizetben töltheti le börtönbüntetését az a fiatal olasz férfi, akit négy évvel ezelőtt ítéltek el 30 évre, miután brutálisan meggyilkolta a barátnőjét. A gyilkos 80 kilót hízott a fogdában, emiatt speciális diétára szorul, amelyet azonban nem tudnak neki biztosítani.

Dimitri Fricano és barátnője, Erika Preti Szardínián nyaraltak 2017 júniusában, amikor a 27 éves nő azzal vádolta meg párját, hogy összemorzsázta az ágyukat.

A vitájuk végül annyira elfajult, hogy 57-szer megszúrta a nőt egy konyhakéssel.

Fricano kezdetben tagadta a gyilkosságot, mondván, hogy Pretit tolvajok ölték meg, akik betörtek hozzájuk. Egy hónappal később azonban feladta magát a rendőrségen, és beismerte, hogy ő ölte meg barátnőjét. A fiatal férfit 2019-ben ítélték el.

A fiatal a hatóságoknak elmondta, a morzsák miatt kialakult vita csúnyán elfajult, állítása szerint a lány támadt rá először egy kőből készült papírnehezékkel. Fricano arról is beszélt, hogy mélységesen megbánta tettét.

„Nem tudom, mi történt. Egy vagyont fizetnék azért, hogy ő éljen és én legyek halott” – nyilatkozta korábban egy olasz tévécsatornának. Arra a kérdésre, hogy miért szúrta meg 57-szer a barátnőjét, úgy válaszolt, „nem tudja, hogy ez a szám valós-e”.

The Telegraph információi szerint 34 éves férfi a bebörtönzése óta jócskán meghízott, 

súlya 120 kilogrammról 200 kilogrammra nőtt.

„A barátnőmnek éltem. Az elmúlt hat évben nem is élek. Megőrültem, és most 200 kilogrammot nyomok. Tolószékhez vagyok kötve, évek óta nem tudtam megmosakodni, nem tudtam elhagyni a cellámat” – nyilatkozta a férfi.

A torinoi bíróság nemrég úgy döntött, a börtönben nem tudják biztosítani a férfinak előírt alacsony kalóriatartalmú étrendet,

ezért Fricano büntetésének hátralévő részét házi őrizetben töltheti a szülei otthonában. 

A bíróság azt mondta, hogy a férfi egészségi állapota aggasztó, ugyanis súlya miatt már járni is alig tud. Indoklásukban hozzátették, a súlygyarapodás mellett Fricano állítólag napi 100 cigarettát szívott el a börtönben. A bírák szerint ha a férfi továbbra is a cellájában marad, akkor életveszélyes állapotba kerül szív- és érrendszeri kockázatok miatt.

Az áldozat szülei tiltakoznak a döntés miatt

A meggyilkolt nő szülei szerint a bírósági döntés felháborító. „Szégyenletes, ha hagyjuk, hogy házi őrizetben legyen” – mondta Erika Preti apja.

Hozzátette: tudta, hogy Fricano nem tölti majd le a teljes 30 éves börtönbüntetést, de ez a néhány év szerinte túl kevés.

Senkinek sem kívánom a halálát, de ez az ügy számomra csak akkor ér véget, ha ő meghal. Addig is, semmi sem hozhatja vissza a kislányomat

– nyilatkozta az áldozat apja. Hozzátette, amikor megtudta, hogy Fricanót kiengedték a börtönből, az számára „olyan volt, mintha szíven szúrták volna”.

Fricano ügyvédjei közölték: a bírók szerint vigyázni kell védencükre, ezért engedték ki a börtönből.

Rovatok