Index Vakbarát Hírportál

Pusztító vihar tombolt a Dominikai Köztársaságban, halálos áldozatok is vannak

2023. november 20., hétfő 06:12

Óriási esőzések voltak a Dominikai Köztársaságban a hétvégén, ami nemcsak házakat mosott el, de halálos áldozatokat is követelt.

Hétvégén heves felhőszakadás sújtotta a Dominikai Köztársaságot, aminek következtében több mint 13 ezer embert kellett evakuálni otthonaikból – közülük 2600 már biztosan nem is térhet vissza, mivel házukat elmosta a víz. 

A helyi Sürgősségi Műveleti Központ (COE) tájékoztatása szerint az eső otthonokat árasztott el, áramszüneteket, valamint hidakat és utakat rongált meg.

Továbbá 21 ember halálát is okozta, köztük három kisgyermekkel

– írja a BBC.

Az országban 32 tartomány van, aminek legtöbbjében még mindig piros vagy sárga riasztás van érvényben, ugyanis az özönvízszerű esőzések következményei még most is rongálják a területeket.

A cikk szerint autókat mos el a hihetetlen mennyiségű víz, és végeláthatatlanul vonul végig a települések utcáin. 

Luis Abinader dominikai elnök kijelentette:

Ez volt a legnagyobb esőzés 48 óra alatt, amit valaha láttam.

Hozzátette, hogy szerdáig tanítási szünetet rendeltek el, hogy „garantálják a fiatalok biztonságát”. Továbbá „feltétel nélküli támogatást ajánlott mindazoknak, akiket a vészhelyzet érintett”.

Rovatok