Index Vakbarát Hírportál

Robert Fico több szlovák médiummal sem hajlandó szóba állni

2023. november 20., hétfő 15:14

Robert Fico szlovák kormányfő felfüggeszti a kommunikációt néhány médiummal, „amíg nem kezdik el teljesíteni törvényben előírt kötelezettségeiket” – közölte a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya hétfőn.

Az intézkedés négy, részben külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkező, liberálisként számontartott tömegtájékoztatási eszközt érint, név szerint

a Markíza kereskedelmi televíziót, az Aktuality.sk hírportált, illetve a Sme és a Dennik N lapokat és hírportáljaikat.

A közleményt ismertető TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte Robert Ficót, aki a döntés kapcsán kijelentette: tiszteletben tartja, hogy az állami szerveknek a vonatkozó szabályozás szerint kötelességük tevékenységükről tájékoztatni a sajtót, annak érdekében, hogy az sokoldalú, időszerű és az igazságnak megfelelő információkkal tudja ellátni a nyilvánosságot.

Majd hozzátette, viszont a mostani intézkedés által érintett sajtótermékek „az új kormány létrejöttének első órájától fogva nem teljesítik azon kötelezettségüket, hogy valósághűen, sokoldalúan és idejekorán tájékoztassák a nyilvánosságot” – összegezte az MTI.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a vártnál jóval magabiztosabban nyerte meg a szlovákiai választásokat október elején Robert Fico egykori miniszterelnök, Orbán Viktor szövetségese, aki ráadásul nemcsak pártja rendkívül jó szereplésének örülhet, hanem a kormányalakítást megkönnyítő parlamenti összetételnek is. Eközben a jobboldali pártok romokban, míg a szlovákiai magyar pártok történelmük leggyengébb eredményét tudják felmutatni. Szeptember 30-án előrehozott választást tartottak Szlovákiában.

Rovatok