Svájc hétfőn visszaszolgáltatott Bolíviának három, a genfi Néprajzi Múzeumban (MEG) őrzött prekolumbián múmiát.
Az átadási ünnepségen Carine Ayélé Durand, a múzeum igazgatója hangsúlyozta, hogy a város fontos etikai gesztust tesz azzal, hogy az emberi maradványokat visszaszolgáltatja jogos tulajdonosaiknak, mint ahogyan 2014-ben ezt már megtette az aotearoai (új-zélandi) maori nép kérésére.
Genfnek, a béke és párbeszéd városának, nemzetközi szervezetek székhelyének példát kell mutatnia
– mondta Sami Kanaan, a városvezetés egyik tagja, amikor átadta a múmiákat tartalmazó ládákat Sabina Orellana Cruz bolíviai kulturális és dekolonializációs miniszternek.
Az etika jegyében nem mutatták meg az átadáson a három múmiát – két felnőttet és egy gyermeket. Az újságírók csak három ládát láttak, amelyben három emberi test volt guggoló helyzetben, növényi szálakból font bundában.
A genfi Néprajzi Múzeum az elmúlt években vállalta, hogy megkönnyíti az emberi maradványok, temetkezési és rituális tárgyak feltétel nélküli visszaszolgáltatását jogos tulajdonosaiknak.
A múzeum 2022-ben döntött úgy, hogy nem állít ki emberi maradványokat, legfeljebb az érintett állam vagy közösség beleegyezésével. A bolíviai hatóságok 2022 decemberében kérték a múmiák visszaszolgáltatását, miután a múzeum tájékoztatta őket, hogy a gyűjteményében vannak.
A múzeum szerint a három holttest a prekolumbián – azaz a spanyol hódítás előtt –, a Titicaca-tó közelében fekvő Bolíviai-magasföldön honos temetkezési szokások jegyeit viseli magán.