Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea műholdfelbocsátásról értesítette Japánt

2023. november 21., kedd 09:27

Phenjan értesítette Tokiót, hogy november 22. és december 1. között saját fejlesztésű katonai műholdjának pályára állítását tervezi – közölte az MTI a japán parti őrség keddi jelentése alapján. Eközben megérkezett Dél-Korea partjaihoz az amerikai Carl Vinson repülőgép-hordozó.

Észak-Korea a katonai kémműholdat hordozó rakétát a Sárga-tenger és a Kelet-kínai-tenger felé tervezi indítani. Phenjan eredetileg októberre tervezte harmadik indítási kísérletét, a májusi és az augusztusi kudarcba fulladt kísérleteket követően.

Kisida Fumio japán miniszterelnök azonnal elítélte a bejelentést, és biztosított mindenkit afelől, hogy Japán védelmi rendszere készen áll bármilyen váratlan szituációra. Szöul és Washington is figyelmeztette Phenjant, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa által meghozott határozatok tiltják minden ballisztikus rakéta kilövését.

Szöul megtesz minden szükséges intézkedést, ha Észak-Korea folytatja a rakéta kilövésével kapcsolatos terveit

– jelentette ki Kang Hopil altábornagy, a dél-koreai egyesített vezérkari főnökök hadműveleti igazgatója.

Az MTI hangsúlyozta, hogy eközben új fázisba lépett az Egyesült Államok és Dél-Korea hónapok óta tartó közös katonai gyakorlatozása. Kedden megérkezett a puszani haditengerészeti támaszpontra a nukleáris meghajtású Carl Vinson repülőgép-hordozó.

„Az amerikai 1. repülőgép-hordozó csapásmérő csoport érkezése bizonyítja a dél-koreai–amerikai szövetség közös védelmi pozíciójának és azon elhatározásának szilárdságát, hogy reagáljon az egyre erősödő észak-koreai nukleáris és rakétafenyegetésre” – mondta Kim Dzsihun ellentengernagy, Dél-Korea tengeri hadműveleti központjának igazgatója.

A Carl Vinson a harmadik ilyen típusú amerikai hajó, amely ebben az évben Dél-Koreába érkezett, a Nimitz márciusi és a Ronald Reagan októberi látogatása után.

Rovatok