Index Vakbarát Hírportál

Elon Musk romba döntheti egy 22 éves fiatal életét hamis állításaival

2023. november 22., szerda 10:16

Ben Brody azt mondja, jól ment az élete. Éppen befejezte a főiskolát, és a jogi egyetemre készült, aztán, látszólag a semmiből, Elon Musk jelentős közösségimédia-befolyását használta fel, hogy felerősítse egy online maffia téves állítását, melyben azzal vádolta a 22 éves kaliforniai fiút, hogy egy neonáci csoport titkos ügynöke.

Ben Brody ügye még főiskolás éve alatt kezdődött, amikor is szaktársai között kezdett terjedni a pletyka, hogy egy neonáci csoport titkos ügynöke, ugyanis állításuk szerint kísérteties a hasonlóság a fiú és a csoport egy tagja között.

Brody továbbá zsidó származású, akárcsak a csoporttag, valamint elkövette azt a hibát, hogy elárulta, egy nap a kormánynak szeretne majd dolgozni. Kijelentése után robbant a trollbomba, és megindult a töméntelen mennyiségű álhírterjesztés arról, hogy a fiú egy neonáci kormányzati ügynök – írja a CNN.

Mint minden iskolai „csíny”, ez is feltehetően három napig tartott volna, viszont Elon Musk megjelenése fenekestül felforgatta a fiatal életét. Az X (korábban Twitter) tulajdonosa is beszállt a hazugságok és gúnyolódások terjesztésébe, amivel veszélybe sodorta Brody életét.

A fiú elmondása szerint,

édesanyámmal egyszer el kellett menekülnünk otthonról, mert féltünk, hogy megtámadnak minket.

Ezután Brody megelégelte a dolgot, és ellentámadásba lendült. 

A sztárügyvéddel a techsztár ellen

Brody ügyvédje Mark Bankston lett, aki az egyik amerikai általános iskolában történt mészárlás perét is győzelemre vitte. Az ügyvéd úgy fogalmazott,

ez a per most bemutatja, mi az, ami a legrosszabbul működik ebben az országban. A legbefolyásosabb emberek túlságosan meggondolatlanul cselekszenek a civilekkel kapcsolatban, és fölöslegesen hívják fel olyan magánemberekre a figyelmet, akik csak szeretnék nyugodtan élni az életüket. 

A 22 éves fiú múlt hónapban indította el a rágalmazási pert Musk ellen. A keresetben 1 millió dollárt (350 millió forint) meghaladó kártérítést követel a techóriástól, valamint azt, hogy kérjen tőle bocsánatot, és vonja vissza hamis állításait.

Rovatok