Index Vakbarát Hírportál

Ők lehetnek az új emberi jogi biztosok az Európa Tanácsban

2023. november 23., csütörtök 19:46

Három jelölt közül választják ki jövő tavasszal, az Európa Tanács megüresedő emberi jogi biztosát. Az új biztos 2024. április 1-jén lép hivatalba, a pozíciót jelenleg betöltő Dunja Mijatovic megbízatásának lejárta után.

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága megnevezte a szervezet jövő tavasszal megüresedő emberi jogi biztosi posztjának három jelöltjét – írja az MTI. 

A miniszeri bizottság által az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) eljuttatott listán három jelölt szerepel.

Az egyik Meglena Kuneva bolgár politikus, jogász, újságíró, korábbi bolgár miniszterelnök-helyettes,

az Európai Bizottság 2007–2010 között szolgáló fogyasztóvédelemért felelős biztosa, jelenleg az Európai Uniónak az Európa Tanácshoz rendelt nagykövete.

A másik Manfred Nowak osztrák nemzetközi jogász, egyetemi tanár, emberi jogi szakértő,

 az ENSZ kínzásokkal foglalkozó korábbi különleges ügyésze.

A harmadik Michael O'Flaherty ír emberi jogi ügyvéd, az Európai Unió bécsi központú Alapjogi Ügynökségének (FRA) igazgatója.

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése 2024. január 22. és 26. között esedékes téli strasbourgi plenáris ülésén választja majd meg az új emberi jogi biztost a három jelölt közül.

Az új biztos 2024. április 1-jén lép hivatalba, a pozíciót jelenleg betöltő emberi jogi biztos, Dunja Mijatovic megbízatásának lejárta után.

Az emberi jogi biztosi pozíciót 1999-ben hozta létre az Európa Tanács, hogy előmozdítsa az emberi jogok tudatosítását és tiszteletben tartását a strasbourgi székhelyű páneurópai szervezet 46 tagállamában. A biztost hat évre, meg nem újítható időtartamra választják.

Rovatok