Index Vakbarát Hírportál

Palesztin hallgatókra támadtak az Egyesült Államokban

2023. november 27., hétfő 07:22

Meglőttek három palesztin hallgatót Vermontban. A családjuk azonnal értesítette a helyi hatóságokat szombat este, és követelték, hogy gyűlölet-bűncselekményként kezdjenek bele a nyomozásba. Jelenlegi információik szerint a három fiút egy férfi megállította, majd meglőtte őket a vermonti egyetemi kampusz közelében.

A nyomozás már kezdetét vette a három meglőtt palesztin fiú ügyében, a hatóságok jelenleg az indítékokat és a gyanúsítottat is keresik. Jon Mura helyi rendőrfőnök elmondta, a háromból két fiú állapotát tudták stabilizálni, harmadik társuk azonban nagyon súlyosan megsérült – írja a BBC.

Hisham Awartani, Tahseen Ahmed és Kinnan Abdalhamid húsz év körüliek, és egyikük unokatestvérének születésnapjára érkeztek Vermontba. Rich Price – az egyik áldozat nagybátyja – elmondta, elképzelhetetlennek gondolták, hogy ez valaha is megtörténhet.

Kevesebb mint öt perccel azután, hogy elbúcsúztak, már hallottuk is a szirénákat és láttuk a rendőrségi autók villogóit a ház előtt. Akkor már sejtettük, hogy a fiúkkal történhetett valami 

– fogalmazott. 

Bernie Sanders vermonti szenátor és volt demokrata elnökjelölt elítélte az erőszakos esetet.

X-oldalán Sanders azt írta,

megdöbbentő és mélyen felkavaró, hogy három fiatal palesztint lelőttek itt, a vermonti Burlingtonban. A gyűlöletnek nincs helye sem itt, sem máshol.

Husam Zomlot nagykövet, az Egyesült Királyságban működő Palesztin Misszió vezetője egy fotót tett közzé a trióról a közösségi médiában, és hozzátette, „a palesztinok elleni gyűlölet-bűncselekményeknek véget kell vetni”.

Rovatok