Index Vakbarát Hírportál

Mióta leváltották Bolsonarót, csökken az erdőirtás mértéke az amazonasi esőerdőkben

2023. november 30., csütörtök 07:45

Több mint 55 százalékkal csökkent az erdőirtás mértéke az amazonasi esőerdőkben, mióta nem Jair Bolsonaro van hatalmon.

Az Amazonas esőerdeinek pusztulása 2023-ban drámaian lelassult, közel 56 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest, ami jelentős fordulatot jelent az éghajlatváltozás megfékezése szempontjából létfontosságú régió számára – írja a Reuters.

Mindez az Amazon Conservation nevű civil szervezet hétfő éjjel közzétett jelentéséből derült ki.

Az adatok szerint csökkent az erdőterület pusztítása Brazíliában, Kolumbiában, Peruban és Bolíviában is.

Az adatok azt mutatják, hogy van még remény Amazónia számára

– hangoztatta Matt Finer ökológus, az Amazon Conservation erdőirtást figyelő MAAP programjának vezetője.

A szervezet megjegyzi, a csökkenés egybeesik azzal, hogy Brazíliában és Kolumbiában a térség megvédése mellett állást foglaló politikai erők kerültek hatalomra.

Az elemzés szerint az erdőirtás csökkenése a leginkább annak tudható be, hogy Brazíliában, ahol az esőerdő legnagyobb része található, Luiz Inácio Lula da Silva január 1-jei hivatalba lépése óta szigorúbban betartatják a környezetvédelmi törvényeket. Lula elődje, Jair Bolsonaro kiaknázatlan gazdasági lehetőséget látott az esőerdőben.

Az elmúlt egy évben az amazonasi esőerdők területe 9117 négyzetkilométerrel csökkent, ami a legalacsonyabb adat 2019 óta, és 55,8 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban  állapította meg a MAAP. A MAAP becslése szerint az amazonasi őserdők elpusztításával 37 milliárd tonna szén-dioxid szabadulna fel a légkörben, ami a globális éves kibocsátás mintegy két és félszerese.

2021-ben több mint 100 ország, köztük sok az Amazonas térségéből is, állapodott meg abban, hogy az évtized végére megállítják az erdők pusztulását.

Rovatok