Index Vakbarát Hírportál

A feldühödött tömeg meglincselt hét feltételezett bűnözőt Dél-Afrikában

2023. december 3., vasárnap 16:04

Dél-Afrikában a feldühödött tömeg elfogott, megkötözött és élve elégetett hét feltételezett bűnözőt – közölte vasárnap a helyi rendőrség az MTI szerint.

Mavela Masondo rendőrségi szóvivő szerint „az előzetes vizsgálatok szerint az áldozatokat a csőcselék megtámadta és megégette". A helyszínre rendőrségi erősítést küldtek.

Üldözték, megragadták és megkötözték, mielőtt megölték őket

– mondta egy helyi lakos, aki arra is kitért, hogy az áldozatokat „nyakláncos módszerrel" ölték meg: gumiabroncsot húztak a testükre, majd meggyújtották.

A szóvivő szerint a rendőrség határozottan elítéli az önbíráskodást, ami súlyos bűncselekmény. Dél-Afrikában az egyik legsúlyosabb a bűnözés a világon. A Johannesburgtól északra fekvő, több mint 350 ezer lakosú, többségében feketék lakta Diepsloot nevű település vezetői azonban azt állítják, hogy a hatóságok magukra hagyták a várost.

A mintegy 60 millió lakosú országban 2023 második negyedévében naponta átlagosan 68 gyilkosságot jegyeztek fel, ami közel 20 százalékos növekedést jelent 2019 azonos időszakához képest.

Rovatok