Index Vakbarát Hírportál

Orosz és kínai kibercsoportok támadhatták meg a világ egyik legveszélyesebb atomtemetőjét

2023. december 5., kedd 07:58

Európa legmérgezőbb nukleáris telephelyén, a sellafieldi atomtemetőben még mindig jelen lehetnek azok a rosszindulatú szoftverek, amelyekkel vélhetően Kínához és Oroszországhoz köthető kibercsoportok törtek be a létesítménybe. Az eset a brit–kínai kapcsolatokra is hatással van.

Eltitkolta volna a sellafieldi nukleáris telephelyén történt kibertámadás következményeit a személyzet és magas rangú tisztviselők is – írja a The Guardian.  

Jelenleg a telephelyen két, lebontás alatt álló atomerőmű áll, Calder Hall mellett a plutóniumtermelésre használt Windscale erőművet is le kell szerelni, emellett négy tározóban és silóban halmozódik hat évtized atomhulladéka.

A brit hatóságok nem tudják pontosan, hogy az informatikai rendszerek mikor kerültek veszélybe, a lap információi szerint azonban a jogsértéseket először 2015-ben észlelték alvó, de rosszindulatú kémszoftverekként Sellafield számítógépes hálózataiba ágyazva. Azt sem lehet tudni, hogy sikerült-e felszámolni a vírust, így a nukleáris létesítmény legérzékenyebb tevékenységei, úgymint a radioaktív hulladék mozgatása, a veszélyes anyagok szivárgásának megakadályozása veszélybe került.

A lap forrásai szerint nagy valószínűséggel külföldi hekkerek fértek hozzá a bizalmas anyagokhoz a helyszínen, amely 6 négyzetkilométeren terül el a cumbriai tengerparton, és az egyik legveszélyesebb atomtemető a világon. 

A rendszereket fenyegető kockázatot súlyosbítja, hogy Sellafield több évig nem riasztotta a nukleáris szabályozó hatóságokat, miközben a helyszínen található a világ legnagyobb plutóniumraktára

és egy szemétlerakó a fegyverprogramokból származó eszközöknek, valamint az évtizedes atomenergia-termelésből származó nukleáris hulladék számára. A telephelyet fegyveres rendőrök őrzik, és szintén ott találhatók a vészhelyzetekre vonatkozó dokumentumok az Egyesült Királyságot ért külföldi támadás vagy katasztrófa esetére. 

Véletlenül megosztották a bejelentkezési adatokat

A több mint 11 ezer alkalmazottat foglalkoztató nukleáris telephelyet tavaly „speciális intézkedés” alá helyezte a kiberbiztonsággal kapcsolatos veszélyek miatt a Nukleáris Szabályozási Hivatal (ONR) és a biztonsági szolgálatok. A felügyelő szervezet vádemelésre készül az ott dolgozók mulasztása miatt és amiért nem felelnek meg a kiberbiztonsági szabványoknak. A vizsgálat jelenleg is folyik a lap értesülései szerint. 

A brit munkáspárt a kormány felelősségére hívja fel a figyelmet és nemzetbiztonsági kockázatról beszél: elárulták a lapnak, hogy a sellafieldi szerverek problémáját Voldemortnak nevezték el a Harry Potter sötét figurájáról.

Egy kormányzati tisztviselő szerint pedig, aki ismeri az ONR-vizsgálatot és a helyszín informatikai kudarcait, úgy véli, rendkívül érzékeny adatokhoz férhettek hozzá a támadók. 

Tavaly júliusban ráadásul egy rendkívül kínos incidens történt: a telephely informatikai rendszereinek bejelentkezési adatait és jelszavait véletlenül közvetítette a BBC One természetvédelmi sorozata, a Countryfile, mialatt bemutattak egy nukleáris biztonságról szóló részt. 

A brit hírszerzés és egykori sellafieldi munkatársak úgy vélik, hogy a magas rangú tisztviselők szándékosan igyekeztek eltitkolni a helyszínen tapasztalható kiberbiztonsági problémákat, ezért ez az ONR vádemelésének tárgya. A biztonsági tisztviselők szerint Oroszország és Kína a polgári nukleáris infrastruktúra elleni kibertámadásai és kiberkémkedései jelentik az Egyesült Királyságot fenyegető legnagyobb veszélyeket. 

Gyengült az angol–kínai kapcsolat

Az Egyesült Királyság nemzeti infrastruktúrájában való kínai részvétel miatti növekvő kormányzati aggodalmak következtében a kínai állami tulajdonú CGN energiavállalat kikerült a suffolki Sizewell C nukleáris projektből fordítva ezzel a szoros angol–kínai kapcsolatokon. 

Rendkívül komolyan vesszük a kiberbiztonságot Sellafieldnél. Minden rendszerünk és szerverünk többrétegű védelemmel rendelkezik

– állítja a sellafieldi nukleáris létesítmény szóvivője.

Az ONR szóvivője azonban kijelentette, hogy a Sellafield Ltd. jelenleg nem felel meg az általuk elvárt magas szintű kiberbiztonsági követelményeknek.

Rovatok