Index Vakbarát Hírportál

Letartóztattak egy japán taxist, mert elütött egy galambot

2023. december 5., kedd 17:09

Letartóztattak egy tokiói taxisofőrt, aki szándékosan belehajtott egy galambrajba, és megölt egy madarat. Állítólag azért tette mindezt, mert dühös volt a galambokra, amelyek az úton voltak.

Az 50 éves Atsushi Ozawa autójával megölt egy galambot a japán fővárosban még a múlt hónapban, és vasárnap letartóztatták a vadvédelmi törvények megsértése miatt – közölte az AFP-vel a tokiói rendőrség szóvivője.

Ozawa egy közlekedési lámpa zöldre váltásakor száguldott el, és taxijával 60 kilométeres sebességgel belehajtott a madárrajba – írja a Channel News Asia.

A balesetet egy járókelő jelentette be. A tokiói rendőrség pedig egy állatorvossal boncoltatta fel a galambot, ami a helyi média szerint a traumás sokk (vagyis az ütközés) miatt veszítette életét.

Az út az embereké, ezért a galamboknak ki kellett volna kerülniük

– mondta Ozawa a nyomozóknak.

A rendőrség „rendkívül rosszindulatúnak” nevezte a viselkedését egy hivatásos sofőrhöz képest, mielőtt a letartóztatás mellett döntött – közölte a Fuji TV műsorszolgáltató.

Rovatok