Index Vakbarát Hírportál

Vérfagyasztó és szórakoztató karácsonyi krimik, de nem könyvben

2023. december 5., kedd 10:50

A karácsonyhoz köthető egyik legemlékezetesebb bűncselekmény vagy legalábbis próbálkozás fikció: a Reszkessetek, betörők! A film mind a mai napig roppant népszerű Magyarországon, ám a nagyvilágban is előfordultak hozzá hasonló karácsonyi csínytevések, sőt súlyos bűnügyek – a valós életben.

Az egyik amerikai mese hőse, a vörös orrú, Rudolf névre hallgató rénszarvas szobra Los Angelesben tűnt el nem sokkal karácsony előtt, csaknem egy évtizede. A méretes szobor egy déli külváros ikonikus jelképe volt. A Los Angeles bejáratát jelző tábla felett díszelgett már fél évszázada. Leemelni és elemelni egyaránt nem volt könnyű: tömege csaknem elérte az egy mázsát.

A milliós városban és környékén élénk nyomozás vette kezdetét, amelybe sokan bekapcsolódtak. A megyei seriff hivatalát épp szenteste előtt riasztotta egy éber állampolgár, aki jelentette, hogy Rudolf „él és virul” – egy lakókocsi tetején. Tulajdonosát lopás vádjával tartóztatták le. A városi kertészet alkalmazottjaként azon a területen dolgozott, ahonnan Rudolf eltűnt. Tagadni sem tudta bűntettét.

Ezzel szinte egyidejűleg a rendőrség Colorado Springsben egy furcsa párt vett őrizetbe. A duci nő azt állította cingár hitveséről: ő az az ünneprontó grincs, akit az egész környék keres azok után, hogy sokaknak eltűnt az ünnepi fényfűzére.

Carrie Carley-nak feltűnt, hogy eközben az ő házuknak még az udvari részét is pazar fények borítják, bár ezt a luxust korábban nem engedhették meg maguknak. Gyanús volt számára az is, hogy párja, Jeremy Lewallen karácsony előtt minden hajnalban, 2–3 óra között sétára indult. Az okozott kárt kétezer dollárra becsülték a rendőrök, akik minden ellopott izzót legjobb tudásuk szerint visszaszármaztattak az eredeti tulajdonosoknak.

Carrie és Jeremy azt a karácsonyt nem otthonában töltötte.

Az andalúziai Lucena városában pedig egy alig öt hónapos szamár soha nem érte meg a karácsonyt, pedig a betlehemi színpadon főszerepet szántak neki. Nem sokkal karácsony előtt egy másfél mázsás férfi kapaszkodott a zsenge állat hátára, először csak azért, hogy egy hatásos fotón örökíttesse meg magát, de utána még megpróbálta vágtára is bírni a szegény párát. Két nappal később Platero – így hívták a szamarat – már talpra sem tudott állni, másnap pedig kiszenvedett.

Az állatvédők a közösségi médiában osztották meg a könyörtelen „dagadék” fotóját.

A bikinis tolvajok

A déli féltekén, Ausztráliában a karácsony az egyik legforróbb időszak. Egy alig ötszáz lakosú városkában – na jó, ez túlzás –, tehát South Johnstone-ban még ilyenkor sem történt soha semmi emlékezetes… egészen addig a karácsonyig, amikor tolvajok garázdálkodtak a településen. Harminc kerti lámpát és három cukorkát zsákmányoltak, egy szomszéd azonban felfigyelt a szarkákra, és üldözőbe vette őket. Sem ő, sem a rendőrség nem csípte el a „bűnözőket”, pedig bikiniben menekültek.

Egy szenvedélyes horgász karácsonyra egy filézőkéssel lepte meg barátnőjét – vélhetően azzal a szándékkal, hogy a 18 éves lány végezze a horgászat után a munka nehezét. Soha nem volt alkalma megbánni a meggondolatlan ajándékot. A szomszédok figyeltek fel arra, hogy egy férfi tántorog a sarki bolt irányába, a nyakán – amint azt utóbb pontosan lemérték – egy 28 centis vágással. A helyszínre érkező mentőorvos már nem tudta megmenteni az életét. Ő volt az ajándékozó horgász, a gégemetszés pedig a filézőkés eredménye.

A gyilkos barátnő azzal védekezett: a férfi többször megfenyegette, hogy „feldarabolja, és a folyóba veti” a maradványait.

A részletes leírás ellenére sem került elő a lopott tárgy

A karácsonyt soha nem éri meg a Stockholmtól északra fekvő Gävle város jelképe. Minden évben – 1966 óta rendre – felállítják a 13 méter magas, több mint 3,5 tonnás, szalmából font kecskét, a vandálok azonban mindig felgyújtják az ünnep előtt. A gyújtogatás hagyománya a helyiek szerint szinte egyidős a szoborállítás történetével.

A nápolyi Camorra négy tagja egy karácsony előtt nem azért került börtönbe, mert lopott, hanem azért, mert adott. Igaz, némi felárral. Arra kényszerítették a virágboltosokat, hogy tőlük vásároljanak mikulásvirágot – a nagykereskedelmi ár százszorosáért, száz euróért növényenként.

Nem volt bölcs dolog nemet mondani az „akciós” ajánlatra: a vonakodó kereskedők üzleteit porrá zúzták.

Nem került elő az ellopott tárgy, pedig a falmouthi rendőrség részletesen leírta, hogy egy „hat láb magas karácsonyfa tűnt el az egyik udvarból, amelynek feltűnő ismertetőjele sok zöld ág, tűlevelekkel”. A történelmi hitelesség kedvéért a feltételezhető lopás iktatószáma: CR/129723/14, amiben a CR, a criminal record bűncselekményre utal.

A rendőrség a részletes körözéssel szórakoztató pillanatokat szerzett a helyieknek. Igaz, sok-sok hónapig kellett elviselnie a közröhej tárgyát.

(Borítókép: Matt Cardy / Getty Images)

Rovatok